Létrehozva: 2016.09.30.

Õszinte vallomás: csalódásai után új életet kezdett a magyar színésznő

Már nem keresi mindenáron a szerelmet, kislánya és a munkája a legfontosabb az életében.

Jó néhány csalódáson túl van már Dobó Kata, de ezek a kudarcok nem gyengítették, inkább erősítették őt. A gyönyörű színésznő két éve vált el, azóta pedig már volt egy sikertelen kapcsolata, de most egyedülállóként éli az életét.

Életében jelenleg két dolognak van helye, a munkának és kislányának, Szofinak. Kata azt sem bánja, hogy annak idején, egy fájdalmas szakítás után Los Angelesből hazaköltözött Magyarországra, hiszen ma már pontosan tudja, hogy így kellett történnie.

"Amikor visszaköltöztem Magyarországra, mindent magam mögött akartam hagyni, pedig dönthettem volna úgy is, hogy ott maradok. Hét évig voltam távol, és amikor visszajöttem, egy teljesen más Dobó Kata jött haza. Itthon sok mindent újra fel kellett építenem. Jól döntöttem-e akkor? Egy dolog miatt egészen biztosan: itt született meg a lányom, aki mindennél fontosabb számomra, úgyhogy a válaszom egyértelműen igen" - árulta el a Best magazinnak.

"Szofi érkezése mindent felülírt: most már nem az az elsődleges feladatom, hogy egy hullámvölgy vagy csalódás után azzal foglalkozom, hogy én hogyan kezdek újra valamit, hanem őt kell elindítanom az életben.

Már nem halhatok bele egy szakításba, hiszen ott van a kislányom.

Katának terapeutára sincs szüksége, állítja, a színházban minden fájdalmát ki tudja adni magából. A szerelmet pedig már nem keresi, a gyönyörű színésznő tudja, ha itt az ideje, az is el fog jönni az életébe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

hirtv.hu

Szentkirályi Alexandra: Bővült a Gyurcsány család + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

ripost.hu

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar focista, kerti munka közben érte a halál

ripost.hu

Tényleg a hunoktól származunk? - megszólal a Magyarságkutató Intézet

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Tizenhat évvel ezelőtt hunyt el Antal Imre

LELKIZŐ

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

LELKIZŐ

"Orvos mikor látott?" - mindenkit ledöbbentett a magyar világsztár

LELKIZŐ

Most kaptuk a szomorú hírt, elhunyt a Jóbarátok magyar rendezője