Létrehozva: 2019.02.21.

Döbbenetes vallomás: szabad szellemben él feleségével a magyar zenész

Laár András úgy fogalmazott, megadták egymásnak a szabadságot, amivel azt kezdenek, amit akarnak.

Immár harmadik házasságában él és négy fiú boldog édesapja Laár András. Az örökifjú zenésznek nem mindennapi elképzelése van az emberi kapcsolatokról, amelyet az otthonában is alkalmaz.

"A szeretteimet nem tartom a tulajdonomnak, de ők sem tarthatnak engem. Senki sem birtokolhat, ettől függetlenül boldogan töltöm velük az időm" - mesélte a Story magazinnak. A zenész azt is hozzátette: a feleségével is csinálnak közös programokat, de nem őrzik egymást hét lakat alatt.

"Kiharcoltuk a kapcsolatunkban, hogy ne korlátozzuk egymást, és azt csinálunk, amit akarunk - de ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül másokkal kell szerelmi életet élnünk. Megadtuk egymásnak a szabadságot, rajtunk múlik, hogy mit kezdünk vele".

Ezt az elvet követi a gyermeknevelésben is. Ma már tudja, hogyan kell jó apának lenni, ám idáig hosszú út vezetett. Az első fia, Dénes életében hosszú ideig nem is vett részt.

"Nem szerepeltem jól az apai létemben, és ebből kifolyólag később adódott egy nehéz időszakunk egymás közt, voltak gondjaink" - vallotta be a zenész. Mint mondta, ma már meg tud magának bocsátani, de csak azért, mert fia is megbocsátott neki.

Azt sem tagadja, hogy bár buddhista papként ismeri a kiegyensúlyozott lélek titkát, bizony ő is sokat kiabált. Ma már tudatosan figyel arra, ne emelje fel azonnal a hangját, ha valami idegesíti, de ahogy fogalmazott, "pukkancs" természetével még mindig harcol.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd