Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.07.13.

Döbbenetes részletek: Kidobták a bűnjelet a Balaton Sound öltözőjéből!

Egyelõre még a rendõrség vizsgálja, hogy pontosan mi is történhetett a DVBBS zenekar öltözõjében a Balaton Soundon. Annyi biztos, hogy ott találtak két ájult lányt, egy harmadik társuk a WC-ben lett rosszul. A vérvizsgálat és az elmondásuk szerint bedrogozták õket. Lapinformációk szerint használt óvszer is volt az öltözõben.

Az országos és a nemzetközi sajtót is megdöbbentette, ami múlt héten történt a Balaton Soundon. Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, hogy a DVBBS zenekar öltözőjében eszméletlenül találtak két fesztiválozó lányt, harmadik társuk a WC-ben lett rosszul. Az Index információi szerint a hátravitt lányok egyikének barátai állítják, egy

magyar nő és egy külföldi férfi „hajtotta fel” a zenekarnak kinézett lányokat.

A szombati koncert végén a kordonok között jelentek meg és választottak ki hat lányt. A lányok először felmentek a színpadra, már ott kaptak egy üveg vodkát a kezükbe. A koncert után a bulizást a dj-k konténerében folytatták a backstage-ben: pózoltak, fotózkodtak a duó tagjaival. Ekkor került elő valamilyen ital, amelyiknek az üvegét nem látták. Valaki felespohárból kínálta őket. A lányok ismerősei szerint ez az ital okozhatta a filmszakadást.

A Blikk információi szerint a lányok egyikének többféle drog is lehetett a szervezetében, de mindketten megúszták nagyobb baj nélkül: órák alatt kitisztultak. A kórházban mintát vettek tőlük, ezeket elemzik.

A két fiatal zenészt a rendőrség csak kábítószer birtoklással gyanúsítja, jelenleg szabadlábon védekeznek, el is hagyták az országot. Kiderült, egyikük, Chris korábban már börtönbe is került marihuána fogyasztás miatt: 2014 -ben kapcsolták le, testvére a hírt akkor Twitterükon tette közzé.

Érintetlen volt az üveg vodka

Eddig arról szóltak a hírek, hogy a backstage be volt kamerázva, ám az Index egyik informátora szerint ez nem igaz. Jelentkezett a portálnál egy férfi, aki a helyszínen volt a történtek idején, és sokadmagával szemtanúja volt az események egy részének:

azt látta, ami hátul, a szabadban történt,

az öltözőben azonban nem volt bent a dj-kkel és a lányokkal.

A névtelen informátor szerint a fent is említett vodkából csak a lányok ittak, a dj-k nem, de a szemtanú elmondása alapján az üveg bontatlan volt, amikor előkerült, ezért valószínűleg ebben nem volt semmilyen más anyag. Ezek után az egyik lány kért a fellépő – valószínűleg füves – cigijéből erre behívták az öltözőbe, hogy ott szívják el, és ekkor bement mind a hat lány.

Mobilvideók segíthetnek a nyomozásban

Az Index informátora azt is elmondta, hogy a backstage-ben csak a fellépő művészek beleegyezésével készülhetnek fotók, felvételek, kamerák nincsenek elhelyezve. Viszont a rendőrség vizsgál bizonyos felvételeket, csak azokat nem biztonsági kamerák készítették, hanem inkább olyan videókról lehet szó, amiket

a lányok vagy a backstage-ben lévő más személyek készítettek a telefonjaikkal.

A rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel nem tudott további információt adni a Balaton Soundon történtekről. Korábban azt írták, hogy az eddigi adatok alapján „szexuális erőszak gyanúja nem merült fel”, de minden körülményt vizsgálnak”, szakértőket vontak be.

Használt óvszer az öltözőben

A HVG információi szerint a backstage dolgozóit éjjel 3-tól másnap délelőttig kihallgatták. Az öltözőben pedig helyszíneltek, drogkereső kutyákat is vittek, mindenről mintát vettek. A portál úgy tudja, hogy

egy használt óvszert már a helyszínelés után találtak meg a takarítók egy pohárban.

Mivel nem tudtak róla, hogy bűnjel lehet, ezért kidobták. Az egyik kanapé előtt pedig egy összehajtott törölközőt találtak.

A nemi erőszak tényével kapcsolatban a HVG telefonon megkereste a Somogy megyei rendőrkapitányságot, ahol azt mondták, a korábban kiadott közleményen kívül semmilyen új információt nem adnak ki.

A DVBBS a Szigeten is játszott volna, de a botrány kirobbanása után a szervezők visszamondták a fellépésüket azzal az indoklással, hogy amíg nem tisztázzák magukat, nem szeretnék felléptetni őket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-