Létrehozva: 2018.10.18.

Döbbenetes részletek: így omlott össze a futónő 2 méteres támadója

A férfit egy hölgyismerõse kísérte el a bíróságra, ahol az erõszakoló teljesen összeomlott, sírni kezdett, mint egy gyerek...

Miközben a bozótosban irgalmat nem ismerve gyűrte maga alá a futónőt, a bíróságon megszeppent óriásként ténfergett H. István. A férfit egy asszony kísérte a tárgyalásra. Tegnap reggel kiengedték a kórházból Makai Viktóriát, az egyik legsikeresebb hazai ultrafutót, akinek vasárnap este kis híján kioltották az életét. A kétgyermekes családanya azután szorult ellátásra, hogy futás közben megtámadták, és erőszakos közösülésre kényszerítették.

Az, hogy csak a fejemet ütötte és mindig úgy forgatott, hogy háttal legyek, ne lássam az arcát, tudatosnak tűnt, mintha nem először csinált volna ilyet – vélekedik az áldozat.

A Bors információi szerint a 37 esztendős H. István azon a lakótelepen dolgozott, ahol a futónő lakik, így látásból ismerték egymást. Könnyen elképzelhető, hogy a perverz férfi kifigyelte áldozatát.

A támadót másfél órán belül elfogták a rendőrök a lakóhelyén, tegnap kora délután pedig már bíróság elé állították, ahol egy hosszas, két és fél órás ülést követően elrendelték a letartóztatását. A két méter magas, szőke hajú óriás hosszasan beszélgetett az ügyvédjével az ülés előtt. Egy női hozzátartozója is elkísérte, aki feszülten, kezét tördelve várakozott. Nyilatkozni azonban nem akart. A láthatóan zavart férfi elsírta magát, amikor bevezették a tárgyalóba. Kifelé egy újsággal próbálta takarni magát.

Védencem nem tett vallomást, nagyon zavart állapotban van, s teljesen összeomlott. Nem tud összefüggően beszélni a történtekről.

Egyébként büntetlen előéletű és rendezett családi háttérrel rendelkezik – mondta a döntést követően a szexuális erőszakkal gyanúsított férfi ügyvédje.

A futónő a tárgyalás után azt mondta lapunknak: nagy megnyugvással tölti el, hogy a férfi nem járkálhat szabadon, reméli, megkapja méltó büntetését. H. István a tettéért maximum nyolc évet kaphat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ütközés után ellenfele motorjával akart továbbmenni a megzavarodott versenyző - videó

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

metropol.hu

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

hirtv.hu

Szanyi Tibor: Hosszasan tudnék arról beszélni, hogy Magyar Pétert ki és miért „csinálta” fel + videó

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

mandiner.hu

Giorgia Meloni: Ami Brüsszelben történik, az megdöbbenéssel tölt el bennünket

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Elszabadult a pokol egy utasokkal teli budapesti buszon, azonnal rendőrt hívtak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják