Létrehozva: 2018.06.11.

Döbbenetes, mit látott két férfi a Teréz körúti robbantó házában

Beidézte a bíróság azt a két férfit, akik hatósági tanúként vettek részt a Terézi körúti robbantással vádolt férfi homokkomáromi házának átkutatásakor.

S. Ferenc, a homokkomáromi polgármester férje vezette fel a nyomozókat ahhoz a házhoz, ahol a Teréz körúti robbantással vádolt férfi előkészíthette a bombát a merénylet előtt.

Az ügy tárgyalására hétfőn hatósági hatósági tanúként beidézett férfi elmondta: reggel 9-től hajnalig volt jelen a házkutatáskor és döbbenetes dolgokat látott.

Rengeteg műanyagüveg hevert szerte szét, 10 doboz szeget is láttam az ajtó mellett. Alapanyagok is előkerültek, amiknek a felrobbantását láttam is

– mondta Ferenc, aki pár zsák műtrágyát is látott a melléképületben, és emlékezett arra, hogy P. László Gergely homokkomáromi házának szekrényéből előkerült 2 távirányító is.

Mint ismeretes, a Teréz körúton 2016. szeptember 24-én robbant egy házi készítésű bomba, ami két rendőrt súlyosan, egy járókelőt könnyebben megsebesített. A merénylettel a 24 éves P. László Gergelyt vádolják, tettéért akár életfogytiglant is kaphat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-