Létrehozva: 2018.09.21.

Döbbenetes, miért gyilkolta meg a nőt a debreceni hajléktalan

A nõnek azért kellett meghalnia, mert nem akart szexelni a hajléktalannal, aki emiatt féktelen haragra gerjedt.

K. Attila még csak 33 éves, de a bíróság ítélete szerint életfogytig börtönben marad, leghamarabb 30 év múlva szabadulhat. A férfi - aki brutális kegyetlenséggel gyilkolt meg egy nőt Debrecenben, a Nagyerdőben - soha nem dolgozott, alkoholista volt.

Korábbi élettársától több gyereke is született, ám róluk soha sem gondoskodott.  Áldozata korábban rendezett körülmények között élt, de inni kezdett és lecsúszott, így ismerte meg a hajléktalanokat Debrecenben. Egyikük a Nagyerdőbe csalta, ahol szexelni akart az asszonnyal, de ő ellenállt neki. Ettől olyan dühös lett Attila, hogy brutálisan megverte a nőt, majd meg is fojtotta áldozatát. Az eset még februárban történt, K. Attilát egy hete fogták el, és gyorsított eljárásban tegnap el is ítélték a Debreceni Törvényszéken.

A gyilkosság után Attilában nem csökkentek az indulatok, a városban aznap nyolc nőre támadt rá, egy 13 éves gyereknek pedig az arcába csapott ököllel - írja a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast