Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2015.12.30.

Döbbenetes kinevezés, minden Egervári ellen szólt

Így higgyünk a diósgyõri focicsapat vezetõinek? Korábban kijelentették, sosem lesz edzõ Egervári Sándor az együttesnél, most mégis õ lett a szakvezetõ.

Minden ellene szólt, mégis Egervári Sándort nevezték ki az NB I-es diósgyőri focicsapat élére.

A szövetségi kapitányi posztjáról 2 éve, a hollandiai 1-8 után lemondott szakember lett a miskolciak vezetőedzője. Pedig korábban ő maga beszélt arról, hogy az elveibe ütközik, ha valaki szezon közben vesz át egy csapatot.

Ma már másként látja a helyzetet.

Nem szeretek menet közben átvenni együttest, de most a Diósgyőrrel lesz egy viszonylag hosszú téli felkészülési időszakunk

- mondta a szakember, aki bízik benne, hogy a tavaszi rajtig saját elképzelései alapján formálhatja a csapatot.

Egervári mellett a diósgyőri vezetők is nyilatkoztak olyat, amelyre most rácáfoltak. Szabó Tamás ügyvezető igazgató márciusban beszélt a korábbi kapitány miskolci esélyeiről.

A diósgyőri klubvezetés nem tárgyal Egervári Sándorral, és a jövőben sem áll szándékában a szakembert Miskolcra csábítani.

- idézte akkor az amigeleken.hu a klubvezetőt, akinek mostanra megváltozott a véleménye.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval