Létrehozva: 2017.11.24.

Döbbenetes dolgokat mondott a bankrablót elgázoló sofőr

A 33 éves rabló a bankból menekült, amikor a sofõr elgázolta õt.

A 33 éves rabló pénzt követelt a kőbányai bankban, majd a megszerzett összeggel futásnak eredt. Vesztére azonnal a sarkában volt két rendőr, akik üldözőbe vették a banditát. Ám a zsákmánnyal inaló férfi nem jutott messzire: átrohant az úton, megtorpant és ráfogta a pisztolyt a zsarukra, ekkor gázolta el a teherkocsi.

Az egyik percben még futott, a másikban pedig már az úttesten feküdt kiterülve – mesélte a Blikknek egy szemtanú. – Akkor csapódott a járgánynak, amikor megtorpant az úton és a zsarukra fogta a fegyvert. Egyet hátralépett, a kocsi pedig telibe találta. Azt hiszem, még a pénz is nála lehetett. Csúnyán megsérülhetett, mert utána azt láttuk, ahogyan beteszik a mentőbe. Sajnáltuk a sofőrt, aki a kisteherautóban ült, mert ő tényleg nem tehetett semmiről: szabályosan jött, amikor az a fegyveres őrült kitántorgott elé.

A teherkocsit vezető ember még azután is sokkos állapotban volt, hogy a rendőrök kihallgatták.

Zöld lámpánál, szabályosan haladtam, az a férfi pedig csak rohant – elevenítette fel a baleset pillana­tait a sofőr. – Azt sem tudom, hol áll a fejem – sóhajtotta.

A Bors úgy tudja, hogy a bankrablót Sz. Károlynak hívják és két éve szabadult a börtönből.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

vg.hu

Nehéz éjszakájuk volt az ukránoknak - erőműveket támadtak az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin