Létrehozva: 2017.12.11.

Így próbálta menteni a tűzből két kicsi gyerekét a kétségbeesett fülöpszállási anya

Fülöpházán egy szerény körülmények között élõ család háza gyulladt ki. Az édesanya heroikus küzdelmet vívott kisgyermekeiért. Megszólalt a nagymama.

A gyerekek nagymamája sírva mesélt életük legnagyobb tragédiájáról.

A lányom azóta szinte meg sem szólal, csak néz maga elé. Mintha nem fogná fel, hogy soha többé nem láthatja a gyermekeit.

Rettenetes állapotban van, de hát ez most érthető. Igazság szerint, hiába mond bárki bármilyen butaságot, még a szakértők sem tudják, hogy mitől égett le Enikőék­ háza. Remélem, egyszer kiderül, bár az már nem hozza vissza közénk a mi két tündérünket – mondta a Blikknek a gyászoló nagymama.

Igazán még a legközelebbi hozzátartózok sem tudják, hogy pontosan mi történt múlt péntek este a fülöpszállási házban. A szülők ugyanis képtelenek beszélni róla, így csak foszlányokból tudják összerakni az eseményeket

A lányom éppen a mosdóban volt, a párja pedig szerelt valamit, amikor Enikő észlelte a füstöt. Azonnal rohant be a szobába, talán még az ablakot is betörte, hogy kihozza Natasát és Ervinkét. Felkapta őket, és szaladt velük ki a lángok elől, a ház elé, még talán éltek. A mentők nagyon hamar megérkeztek, próbálták újraéleszteni őket, de már nem tudták megmenteni a kicsik életét. Szerintem a füstmérgezés és a súlyos égési sebek együtt okozták a halálukat. A lányom is megégett, a haja is megpörkölődött, de nem is törődik vele – mondta a nagymama.

A házban egyetlen darab sem maradt meg épségben, mindent elpusztított a tűz. Sűrű korom fedi a bútorokat, a padlót, a kályha mellett pedig egy elszenesedett lábos hever.

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin