Létrehozva: 2018.11.07.

Döbbenet a Harvardon: mégiscsak idegen űrhajó lehet a gigászi üstökös

Úgy tûnik, mégsincs minden rendben a 2017 októberében felfedezett Oumuamua elnevezésû üstökössel, ami a csillagközi térbõl érkezett a Naprendszerünkbe.

Ahogy azt korábban a napiufo.hu megírta, eddig azt gondolták a csillagászok, hogy aszteroida, végül az üstökösök közé sorolták a szokatlan alakú, 400 méter hosszú, inkább egy óriási szivarszerű űrhajóra hasonlító objektumot. A maga nemében teljesen egyedülálló dologról van szó, mert eddig még nem figyeltek meg ilyen, a csillagközi térből érkező ősi objektumot. A szenzáció néhány hónap múlva elült, mert bár érdekes, de a Földet nem fenyegette, és a formáján kívül nem is nagyon tudtak róla túl sok szenzációs dolgot kideríteni. Legnagyobb sebessége a Nap közelében volt, amit 2017. szeptember 9-én ért el, ennek értéke 314 640 km/h volt. 

A napokban azonban a csillagászok lepődtek meg a legjobban, amikor a megjelenése óta szemmel tartott objektum a Naptól távolodva pályát módosított, és egy kicsit rákapcsolt. Ilyet egy egyszerű üstökös a tudomány mai állás szerint nemigen tesz. A Harvard kutatói előálltak egy teóriával, miszerint talán tényleg mesterséges, földönkívüli eredetű tárggyal állunk szemben.

„Azt ugyan nem állítják, hogy direkt a mi megfigyelésünkre küldött szonda lenne, de a pályaadatok elemzéséből arra jutottak, hogy az Oumuamua viselkedéséért egy napvitorla lehet felelős. Az ilyen meghajtás ismert a földi űrkutatás számára, noha még gyerekcipőben jár. A technológia lényege, hogy egy nagyon vékony hártya a csillag fényének nyomását felhasználva gyorsítja az űreszközt, épp úgy, mint egy sima vitorla." – írja a HVG.hu.

A röppályán kívül az „üstökös” színképe is erősíti a kutatók elméletet, mivel az Oumuamua nagyon sok fényt ver vissza, ami fémes anyagra utalhat.

Úgy tűnik, ez egyszer az UFO-vadászok és a kutatók egyetértenek valamiben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NAPI UFÓ

A földönkívüliek köztünk jártak? Újabb bizonyíték került elő!

NAPI UFÓ

Elképesztő felfedezés egy barlangban: földönkívüli embrióra bukkantak

NAPI UFÓ

Kitálalt az űrlényekről egy professzor: tényleg ez lenne a földönkívüliek nagy titka?

NAPI UFÓ

Az UFO-észlelések Szent Grálja: mindent eldöntő bizonyíték látott napvilágot

NAPI UFÓ

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

NAPI UFÓ

„Azt hittem, hogy léggömbök” - furcsa dologra lett figyelmes egy férfi

NAPI UFÓ

„Szemtől szemben álltam egy földönkívülivel” - megrázó találkozásról számolt be az énekesnő

NAPI UFÓ

Megindultak a kutatások a lezuhant UFO után