Létrehozva: 2018.11.06.

Döbbenet a bíróságon, a vécében halt meg a tanú

Napok múlva fedezték fel a holttestet. A takarítószemélyzet azt hihette, szándékosan van lezárva a vécé ajtaja.

Egy hetvenéves férfit tanúként vártak a németországi Kiel bíróságára október 29-én, de mivel nem jelent meg a tárgyalóteremben, így a tárgyalás elmaradt. A következő három napban hiába próbálták elérni az idős férfit telefonon.

November elsején aztán észrevették, hogy valamiért a vendégmosdó egyik ajtaja órák óta zárva van, de bentről semmilyen hang nem szűrődik ki. Ezt különösnek találták, ezért benéztek az ajtó alatti nyíláson.

A vécén a tanúként beidézett férfi ült holtan, mint kiderült, akkor már három napja - írja a BBC. A bíróság szerint azért történhetett az eset, mert a takarítószemélyzet is azt hihette, szándékosan van lezárva a vécé ajtaja, hiszen korábban is volt már erre példa karbantartási munkák miatt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Magyarországot dicséri a belga liberális kormányfő

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat