Létrehozva: 2018.10.08.

Díszhelyet kapott a Jobbikban Soros kulcsembere, a CEU alapítója

Volner János folytatja a Nagy Leleplezõ Hadjáratot. Elképesztõ, mi mindenre derül fény a Jobbik sötét bugyraiban. Sorosék már a pártban.

Szerző Ripost

Röviddel ezelőtt elképesztő bejegyzést tett közzé a Jobbik frakcióból nemrég kizárt  Volner János.

"Végtelenül elszomorító, hogy Sneider Tamás vagdalkozni kezdett és hazugsággal vádolt meg engem. Tamás, ezzel a mocskolódással csak ártasz a Jobbiknak és csökkented a kormányváltás esélyét! Nem én hazudtam a Jobbik jelenlegi vezetésének Soros-kapcsolatairól és nem én vezetem félre a tisztességes, hazaszerető emberekből álló tagságot sem. Azt állítod, gátlástalanul hazudok, amikor a szabadkőműves-spekuláns Soros György hálózatával fenntartott kapcsolataitokról beszélek? De hiszen ez a valóság! Csak az ilyeneket nem írjátok bele a kiáltványokba és elhallgatjátok a becsületes emberekből álló tagság előtt! Nézzük csak a Gyöngyösi Márton által szervezett brüsszeli konferencián résztvevőket:

Teplán István - a Soros-féle CEU alapítója

Meszeris Tamás - LMP-s EP-képviselő, a Soros-féle CEU programkoordinátora, nem mellesleg volt SZDSZ-es

Monika Ladmanova - "genderjogi" aktivista és szakértő, a Prágai Soros Alapítvány munkatársa, egy migránsokat segítő alapítvány munkatársa, aki a Facebook-oldalán lelkesen reklámozza a melegfelvonulást.

Ezeket a Soros-embereket talán a legyek hordták össze? Nem érzitek, mennyire gáz ez? Tamás, mi elvileg egy nemzeti párt vagyunk! Ráadásul Teplán Istvánt képesek voltatok Dúró Dóra nyakába varrni, holott bevallottan Kepli Lajos hozta őt a Jobbikba. Miért hazudtok, miért rágalmaztok? Mondjatok igazat! Ne hazudjatok arról sem, hogy a Teplán Istvánnal való kapcsolatot évekkel ezelőtt megszakítottátok! Hiszen te magad bizonyítod a Facebook-oldaladon közölt fényképpel, hogy ebben is hazudtok! A kép néhány napja, a Jobbik szeptember 29-én megtartott kongresszusán készült, a Soros-féle CEU alapítója elit helyen, közvetlenül mögöttetek ül, Gyöngyösi Márton külügyes kollégáival. Akkor ki is hazudik itt?

Tamás, azt kérem, hogy a Jobbik alapszabályában meglévő lehetőség szerint tartsunk rendkívüli tisztújítást! Ki akartok zárni, pedig nem ez a megoldás! A Jobbikot a magát liberális, balközép pártként meghatározó, önmagát felszámoló LMP-vel és már említett Soros-emberekkel tönkre fogjátok tenni!

Időközben újabb elképesztő részletek derültek ki Soros György Jobbikba küldött emberéről. Kiderült például, hogy Demszky Gábor szűkebb politikai kabinetjének is tagja volt. Soros konkrét utasításokkal látta el a Jobbik körüli teendőket illetően. Kattintson!

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-