Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.09.05.

Megtörte a csendet: Détár Enikő ezt gondolja Rékasiról

Détár Enikõ már gõzerõvel készül a Sztárban Sztárra. A színésznõ saját sikerei mellett azonban a környezetében élõkre is odafigyel.

Détár Enikő válása óta rengeteget dolgozik, nemrég befejezte háza építését és új életet kezdett kedvesével, Péterrel.

A színésznő magánéletében az elmúlt években ugyan voltak kellemetlen pillanatok: túl van egy váláson, elvesztette édesanyját, de szépsége és tehetsége így sem kopott meg.

Jelenleg, számos munkája mellett, a szeptember 10-én induló Sztárban Sztárra készül. Enikő sikeres, a magánéleti törés után végre talpra állt. Saját bevallása szerint nem számított arra, hogy Rékasi Károllyal egyszer elválnak útjaik, de sikerült felülemelkednie a helyzeten és örül exférje sikereinek.

Rékasi Károly korábban egy baleset miatt súlyos sérülést szenvedett egyik lábán, ami miatt régóta szinte munka nélkül tengődött. Információink szerint a színész ősszel végre újra színpadra léphet és a képernyőre is visszatérhet.

Détár Enikő a %RIPOST%-nak elárulta, mostanában milyen a kapcsolata volt férjével.

"Amikor nemrég Zsebinek mandulaműtéte volt, egymást váltottuk a kórházban. Ott találkoztunk, mindent megbeszéltünk.

Örülök, hogy a gyerekeknek van kapcsolatuk az édesapjukkal, ezt a legkomolyabban mondom. Fontosnak tartom mindenki szempontjából, még az enyémből is. Nyilván, akivel leéltél 30 évet, ráadásul a női éveidet 20-50 éves korodig, az kitörölhetetlen a lelkedből, de azt hiszem, hogy nem is kell

-mondta Enikő, majd folytatta.

"Sosem tagadtam, hogy nem szerettem volna, ha így végződik a házasságunk.

Nyilván, amikor az ember kapcsolatban van, egy vitás helyzetben simán megfogalmazódhat, hogy elválik, de inkább csak vicces formában. De komolyra fordítva a szót, nagyon örülök, hogy újra lesz munkája Karcsinak

- fejezte be Détár Enikő.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel