Létrehozva: 2018.01.18.

Détár Enikő szerelme megmondta, nem lesz ágyrajáró szerető

Détár Enikõ és kedvese, Péter végre beköltöztek új otthonukba és tiszta lapot nyitottak.

Détár Enikő és Rékasi Károly hosszú évek után váltak el egymástól, de azóta mindkettőjükre rátalált a boldogság.

Enikő nem tagadja, hogy kezdetben búfelejtőnek szánta új szerelmével, Péterrel való kapcsolatát. De az angoltanár is elvált, így a színésznő is gyógyír lehetett a férfi szívének. Éppen ezért sokan nem jósoltak nagy jövőt a románcnak, de az idő őket igazolja. 

Felépítették közös házukat, ahová már be is költöztek, és komolyan együtt tervezik a jövőt.

"Lépésről lépésre rendeztük be a házat, ahogy az életünket is. Míg korábban nem, most úgy érzem, van mit vesztenünk, és ebben a házban akár egy életet is le lehet élni.

Persze Péternek is volt hozzáfűzni valója Enikő szavaihoz.

Én már az elején megmondtam, hogy nem leszek ágyrajáró szerető

- jelentette ki a Story Magazinnak a színésznő párja.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya