Létrehozva: 2019.04.25.

Derékig levágta a haját, megégette, és még ezt tette gyermekei anyjával

Jogerõsen tizenöt év fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélõtábla azt a kecskeméti férfit, aki brutálisan megkínozta élettársát 2016 õszén.

Szerző Ripost

Brutálisan megkínozta, ütlegelte és szurkálta élettársát egy kecskeméti férfi.

A Kecskeméti Ítélőtábla különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a férfit, aki szerelmeféltésből terrorizálta, verte élettársát, és meg is akarta ölni.

Hiába voltak közös gyermekeik, a férfi féltékenykedett

A férfi és az élettársa 2007 óta éltek együtt Kecskeméten, ahol öt gyermeket neveltek. Négy közöset és egy az asszony előző kapcsolatából születettet. Viszonyuk 2016 őszétől egyre inkább megromlott, mert a vádlott féltékenykedett. A nő a rendszeres viták miatt el akart költözni, de a férfi ezt nem hagyta.

Be kellett vallania nemlétező kapcsolatát

A férfi egy idő elteltével féltékenységi rohamokat kapott, ami addig fajult, hogy 2016 októberében arra kényszerítette a nőt, hogy vallja be titkos kapcsolatát, mire az asszony félelmében beismert egy nem létező viszonyt. Ezután kezdődött a borzalom...

Verni kezdte a nőt, aki nem mert segítséget kérni

A férfi bottal ütötte a nő lábát, megégette az arcát, ollóval levágta a derékig érő haját, majd három milliméteresre lenyírta, mondván: így majd nem kell senkinek. A sértett félelmében nem mert orvoshoz fordulni. Ezután a vádlott többször is bántalmazta az asszonyt, ököllel ütötte, késsel megszurkálta.

A gyerekek is látták a bántalmazást

November 11-én az egyik bántalmazásnak a gyerekek is szemtanúi voltak. Másnap a férfi a gyerekeket elvitette otthonról, és az asszonyt kézzel és vascsővel is ütlegelte, amikor pedig elájult, vízzel fellocsolta és tovább kínozta.  A sérült asszonyt a kanapéhoz kötözte, hogy ne tudjon segítséget kérni, amíg ő elmegy dohányért.

A férfi testvér mentette meg a nő életét

A vádlott felhívta lánytestvérét, akinek azt mondta, tragédia lesz, mert meg fogja ölni élettárását. A testvér értesítette a rendőrséget, majd a sértettet életveszélyes állapotban kórházba vitték. A szakértői vélemény szerint a nő orvosi ellátás nélkül 48-72 órán belül meghalt volna.

Úgy érzik, lehetett volna súlyosabb a büntetés
 

Hegedűs István bíró a Kecskeméti Törvényszék ítéletét helybenhagyó döntés indoklásakor azt mondta, hogy az elsőfokú ítélet inkább enyhének minősíthető, de mivel az ügyészség nem fellebbezett, az ítélőtábla súlyosabb büntetést nem hozhatott.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai Dominik Curtisszel töltötte az éjszakát

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Viszonya lehetett a játékosával, menesztették az angol klub edzőjét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Hosszú lesz a húsvét: íme néhány programötlet, ha unatkoznál

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó