Létrehozva: 2019.08.08.

Demjén Ferenc egyre jobban van, már sétál a kórház folyosóján

Decemberi Aréna-koncertjére teljesen felépülhet Demjén Rózsi! Az énekes május elején a csípõmûtétje utáni kontrollra készült, az idegeskedés azonban agyérgörcshöz vezetett. Jelenleg egy vidéki rehabilitációs intézetben gyógyul, és egyre jobban érzi magát.

Lassan, de biztosan halad a teljes felépülés felé Demjén Ferenc! A népszerű énekes hónapok óta kórházi ápolásra szorul, rajongói és barátai nagyon aggódnak érte.

A %RIPOST% azonban jó híreket kapott Rózsi állapotát illetően: a Kossuth-díjas előadóművész egyre jobban érzi magát, az év végi nagykoncertjére pedig vélhetően teljesen felépül.

"Rózsi már sokkal jobban van, javul az állapota, és a kedélye is sokkal jobb. A május eleji agyérgörcse mindenkit megijesztett, de világéletében erős ember volt.

Nagy benne az élni akarás, így nem meglepő, hogy a gyógyulás útjára lépett.

Önállóan sétál a kórház folyosóján, betartja az orvosai utasítását és pihen, amennyit csak szükséges. Időnként pedig fogadja a barátait" - mondta el a %Ripost%-nak egy, az énekeshez közeli, megbízható forrás. 

Pedig három hónappal ezelőtt még egyáltalán nem volt ilyen biztató a helyzet: Demjén Rózsi május elején feszülten készült a csípőműtétje utáni kontrollra, az idegeskedés pedig agyérgörcshöz vezetett. Az orvosok napokig mélyaltatásban tartották az intenzív osztályon, majd nem sokkal később átszállították egy vidéki rehabilitációs intézetbe, ahol jelenleg is kezelik.

A menedzsment és a család teljes hírzárlatot rendelt el. Sokan ebből tévesen arra következtettek, hogy baj van az énekessel. Mindezt erősítették a felröppenő pletykák is, amik valótlannak bizonyultak.

Most minden jel arra mutat, hogy ha ilyen ütemben halad tovább Rózsi rehabilitációja, akkor semmi akadálya nem lesz annak, hogy decemberben a tőle megszokott fergeteges koncerttel kápráztassa el a rajongóit.

A rajongók szeretete is gyógyítja: Ahogy azt a %RIPOST% már korábban megírta, Rózsi hűséges rajongói kedves módon próbálnak hozzájárulni kedvencük gyógyulásához. A Facebookon szeretetüzeneteket gyűjtöttek neki: bárki leírhatta a gondolatait az énekesnek, a beérkezett leveleket pedig elküldték neki egy bőrkötéses könyvben. Bizonyára ez, a közönség mérhetetlen szeretete is közrejátszott abban, hogy az énekes elindult a gyógyulás útján.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin