Létrehozva: 2019.05.16.

Így döntöttek Demjén Ferenc orvosai: Jó hírek érkeztek a legendáról

Néhány nappal ezelõtt még arról számolt be a legendás zenész menedzsmentje, hogy Rózsi péntekig az intenzív osztályon marad. Most jelentõs változás állt be állapotában.

A %RIPOST% megtudta, hogy Demjén Ferenc a vártnál hamarabb, már szerdán elhagyhatta a Pécsi Idegtudományi Centrum intenzív osztályát, ahová azután szállították, hogy május 3-án agyérgörcsöt kapott otthonában.

Mint ismeretes, a legendás énekes azért lett rosszul, mert éppen a csípőműtétje utáni második kontrollvizsgálatra készült és attól tartott, hogy újabb rossz híreket kap majd. A mentő először a Szigetvári Kórházba szállította, majd onnan vitték át Pécsre, ahol orvosai napokon át mélyaltatásban tartották, melyből magától ébredt múlt hét szerdán. Rózsit azóta is az intenzív osztályon ápolták, ahonnan szerdán került át egy másik osztályra, ahol információink szerint megkezdődött kettős rehabilitációja. Tudtuk meg Demjén Ferenc környezetéből.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Vezércikk – A baloldal új reménysége mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját