Létrehozva: 2019.06.11.

Újra ittas vezetésen kapták Demcsák Zsuzsát, elvitték a rendőrök

A mûsorvezetõ komoly bajba került, 2016 májusa után hétfõ késõ este ismét alkoholos befolyásoltság alatt vezetett és szegte meg a közlekedés szabályait.

A %RIPOST% egyik szemfüles olvasója lett figyelmes hétfő este 11 óra körül arra, hogy rendőrök állítottak félre egy autóst, aki a Szentendrei út elején a Raktár utca közelében a buszsávban közlekedett. A kutyát sétáltató szemtanú közelebb lépve látta, amint a rendőrök kérdőre vonják Demcsák Zsuzsát, aki láthatóan furcsán viselkedett.

A műsorvezetőt megszondáztatták, majd beültették a rendőrautóba és elszállították. Lapunk információi szerint nem csak az volt a gond, hogy a műsorvezető megszegte a közlekedés szabályait azzal, hogy a buszsávban haladt. Úgy tudjuk, ismét ittasan ült a volán mögé.

2016- ban már elvették a jogsiját

Demcsák Zsuzsa nagy bajba kerülhet, hiszen 2016 május 2-án a II. kerületben kapták rajta ittas vezetésen egy közúti ellenőrzés során. Akkor két évre vonták be a jogosítványát és 1 millió forintra büntették első fokon, amit másodfokon félmillió forintra mérsékeltek.

FRISSÍTÉS:

A %RIPOST% megtudta: hétfő este a rendőrök előállítottak egy személyt ittas vezetés miatt. Részletek, itt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult