Létrehozva: 2017.03.24.

Kiszivárogtak a magyar sztárpár esküvőjének részletei

Sokáig titkolóztak, most mégis fény derült néhány apróságra a részletekkel kapcsolatban.

Most már biztos: Debreczeni Zita és vőlegénye Gianni Annoni a jövő hét hétvégén egybekelnek. Persze a két híresség semmit sem bíz a véletlenre: kiemelt biztonsági intézkedések közepette szervezik a ceremóniát.

A Bors értesülései szerint mindössze néhány vendég jelenlétében, az olasz dolomitokban, közel háromezer méter magasban mondják majd ki a boldogító igeneket. Ám azt egyelőre még nem tudni, hogy az anyakönyvezető milyen nyelven - magyarul vagy olaszul - beszél majd, de a napilap információi szerint mégis az utóbbi a valószínűbb.

Õk döntöttek úgy, hogy ilyen nagy titokban tartják az esküvőjüket, mi pedig ezt tudomásul vesszük.

"Úgy tudom, majd itthon is lesz egy hatalmas buli, ha hazaértek, de az egybekelésüknél nem lesznek ott a haverok, csak tényleg a nagyon-nagyon szűk család” – árulta el a lapnak a sztárpár egyik közeli barátja.

Úgy tudni, a Gianniék nászajándékra sem tartanak igényt. Azt kérték a vendégektől, hogy az erre szánt összeget inkább jótékony célra ajánlják fel.

Bár titoktartásra kötelezték a koszorúslányokat, a részletekről még így sem tudnak semmit. Csupán annyi biztos, hogy a jövő hét közepén utaznak majd Olaszországba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Özönvíz csapott le Dubajra: százmilliós autókat, repülőgépeket, luxusüzleteket mosott el a víz - drámai videók

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

A náci Németország jutott eszébe a német bíborosnak a NatCont körülvevő rendőrsorfalról

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

travelo.hu

Videó: Szakad a hó az Írott-kőn, bekeményített az április

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról