Létrehozva: 2018.06.26.

Kitört a pánik a fedélzeten, bajba került egy magyarokat szállító repülő

Az utasoknak egy törökországi reptéren kellett éjszakázniuk, de végül épségben hazaértek.

A Haon által megkérdezett utasok elmondása szerint a repülőgép menetrend szerint felszállt vasárnap délután a törökországi Antalya fürdőhely repteréről, majd nem sokkal később a gép személyzete közölte velük, hogy berepedt a repülő szélvédője, ezért visszafordulnak és kényszerleszállást hajtanak végre. Pillanatok alatt pánikhangulat tört ki a több mint kétszáz utas között.

"Még fél órát sem utaztunk, amikor két jelző pittyegést lehetett hallani, a stewardesseknek szóltak a problémáról, akik egyből leültek és bekapcsolták magukat. Akkor még nem tudtunk semmit, majd néhány perc múlva bemondták, hogy technikai probléma lépett fel, sajnos vissza kell fordulni az antalyai reptérre. Érezni lehetett a feszültséget a levegőben, a gyerekek sírása törte meg a kínos csendet, de miután az oxigénmaszkok megjelentek, akkor teljesen kikészültünk” - számolt be az egyik utas.

A leszállás sem volt átlagos megérkezés, a landolás után hátborzongató volt a látvány, mentők, tűzautók és rendőrök voltak a helyszínen. A neheze csak ezután jött: órákat kellett éjszaka az utasoknak várakozniuk a repülőtér egyik termében, mire megérkezett mentesítő járat: végül hétfő reggel hat órakor landoltak Debrecenben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-