Létrehozva: 2017.05.11.

Óriási balhé Debrecenben, ezért távoztak a portugálok

Nem éppen békés körülmények között vált meg a Loki a portugál stábtól.

Április végén bontott szerződést a Loki három portugál alkalmazottjával, most az is kiderült, hogy mi lehetett az oka.A szakemberek több dologban is összetűzésbe keveredtek a vezetőséggel. Sőt, a hírek szerint lökdösődésig fajult a Debrecen utánpótlásában dolgozó portugál stáb távozása.

A hajdupress.hu információ szerint az egyik legnagyobb vita abból alakult ki, hogy olyan tréner tartott edzést a fiataloknak, akinek a kinevezéséről a vezetőség nem is tudott.

 

Herczeg András, Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezető igazgatója megerősítette a portugálok távozását, de további részletekbe nem akart belemenni

Az oldal információ szerint nem volt békés az elválás a debreceni utánpótlásban fél éve dolgozó szakemberektől. Castro irányítása alatt mindössze két játékost tudott delegálni az U21-es csapat az NB I-ben vergődő Loki számára, ám ők is összesen 5 percet kaptak.
A szakmai igazgató, Luis Castro mellett két edző, Roberto Morais és Gilberto Freitas is szedhette a sátorfáját.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó