Létrehozva: 2016.02.03.

Dárdai úgy érzi, manipulálni akarják

A magyar edzõ nem hagyja magát befolyásolni. Szíve szerint sokáig maradna az imádott Hertha kispadján, de...

Pénteken lesz egy éve, hogy Dárdai Pált kinevezték a Hertha labdarúgóinak élére. Előbb nagy nehezen benntartotta az elődjétől örökölt csapatot, ősszel pedig a német bajnokság meglepetéscsapataként menetelt a berliniekkel. Gondolhatnánk, hogy a döcögős idei rajt ellenére minden szép és jó a sztáredzők közé berobbant Dárdai számára – de éppen a hirtelen jött fene nagy ünnepléssel van baja.

Fél éve még a kiesőjelöltek között emlegették a csapatát, és a gyors kirúgására fogadtak, most viszont már Bajnokok Ligája-főtáblára várják őket a sajtómunkások és a Hertha-szurkolók is. Na, ebből nem kér a spox.com-on idézett Dárdai, aki továbbra is két lábbal a földön áll.

A tavasz nehezebb lesz. Ebben az évben a tanulási fázisban vagyunk. Nem lehet egyszeriben nulláról a százra jutni, mi mégis ezt tettük ősszel. Most azonban az ellenfelek jobban készülnek ránk.

A világ egyik legerősebb bajnokságában ünnepelt magyar edző továbbra is tartja magát ahhoz, hogy felelőtlenség a pillanatnyi jó helyezés miatt a BL-indulást emlegetni.

A célunk két-három éven belül lehet az, hogy talán odakeveredjünk a nemzetközi kupákba.

"Addig szeretnék felépíteni egy játékstílust, és ameddig csak lehet, itt maradni. Természetesen szép lenne olyan sokáig maradni, mint ameddig például Thomas Schaaf dolgozott egy klubnál (14 évig a Werder Bremen első csapatánál - a szerk.), de tudom, hogy működik az üzlet.”

Vagyis Dárdai arra tréningezi magát, hogy jöhetnek még ínségesebb időszakok, amelyek akár az állásába is kerülhetnek. Ugyanakkor azt fontosnak tartja, hogy bármennyire is sztárolják, bármit is írnak a lapok, önmaga maradjon:

Nem hagyom magam manipulálni, maradok Pál.

Azok által sem hagyom magam befolyásolni, amiket az újságok írnak. Végzem a munkám, aztán hazamegyek.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére