Létrehozva: 2016.03.28.

Dárdai titokban hazajött, nem hiszed el, mit csinált Pécsen!

Ilyen mezben már rég láthattad Palit! Hazaugrott a húsvéti ünnepre. Édesapjával együtt játszott a nevelõegyesülete öregfiúkcsapatában.

A német bajnokság harmadik helyezettjeként a BL-szereplés felé araszoló Hertha magyar edzője, Dárdai Pál négy nap pihenőt adott a játékosainak Húsvét (no meg a keretét megtizedelő válogatott meccsek) alkalmából. Volt szövetségi kapitányunk családostul hazalátogatott a hosszú hétvégén, de ezt a rövid időt sem bírta ki foci nélkül.

 

Szombaton két Dárdai is pályára lépett a PMFC öregfiúk csapatában! #dardai #pmfc #pirosfekete #kivacstelep

PMFC hivatalos (@pecsimfc) által közzétett fénykép,

A megyei bajnokságba visszasorolt PMFC honlapjának jelentése szerint - nyilván kerülendő a sajtó érdeklődését - nem akarták nagydobra verni Dárdai hazalátogatását. A pécsi öregfiúk Kozármisleny elleni mérkőzésén aztán már nehéz lett volna eltitkolni a jelenlévők előtt: édesapjával, idősb Dárdai Pállal együtt, 58 percig jó játékkal vette ki a részét a 4-2-es sikerből.

Pali kedden már újra Berlinben tart edzést. Csütörtökön a 6 ponttal mögötte, ötödikként kapaszkodó Borussia Mönchengladbach otthonában vár "BL-rangadó" a Herthára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Szétnyílt a kabátja, utcán mutatta meg gömbölyű melleit a forróvérű kebelcsoda - Képgaléria

A NAP KÉPE

Átlátszó ruha, kidomborodnak a gömbölyű cicijei a szőke álomnőnek

A NAP KÉPE

Forró sztriptíz, a ringó mellű bombázó utolsó ruhadarabja is lecsúszik csupasz popsijáról

A NAP KÉPE

Megható üzenet: a Fradi szurkolói így támogatják Dejan Sztankovicsot és fiát – fotó!

A NAP KÉPE

Benézel a lábai közé? Szemérmetlen pózban villantott a gigamellű álomcsaj

A NAP KÉPE

Szerelmes fotó, Kapás Bogi nagy bejelentést tett

A NAP KÉPE

Kigombolt felsőben terpesztett a kebelcsoda tornászlány