Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.04.22.

Dárdai mindenkit meglepett a Hertha újabb győzelme után

Fontos siker után nem így szoktak nyilatkozni az edzõk. Szinte csak a kapusát dicsérte.

Most sajnálhatják csak igazán Wolfsburgban, hogy hiába csalogatták Dárdai Pált, a Herthához ezer szállal kötődő magyar edző meg sem hallgatta a dúsgazdag Volkswagen-gyári klub ajánlatát. Most meg, a német focibajnokság 30. fordulójában a berliniek élén 1-0-ra verte, és a kiesés szélére sodorta őket. Igaz, tegyük hozzá, hogy szerencsével: a vendégek ziccereket hagytak ki, óriási kapufát rúgtak.

Vedad Ibisevic góljával mindenesetre idei 15. hazai meccsén már a 12. győzelmet aratta a Hertha. Az egész Bundesliga-mezőny egyik legjobb otthoni mérlege még a borzalmas idegenbeli szerepléssel együtt is az Európa-liga-indulást érő 5. helyre jó a Dárdai-csapat.

Ettől függetlenül, a magyar edző is azzal kezdte a sajtótájékoztatóját, hogy kiemelte kapusa, Rune Jarstein első félidei bravúrjait:

"Először is Runénak kell köszönetet mondanunk. Rosszul kezdtük a mérkőzést. Aztán már jobban küzdöttek a srácok, valami megváltozott. A második félidő nekünk állt, és végre lőttünk egy kontragólt is. Jó, hogy sikerült megtartanunk ezt az eredményt, de azért az ellentámadásokat jobban kellett volna kijátszanunk, több gólt kellett volna szereznünk"

- elégedetlenkedett Dárdai Pál.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Most jött: kizuhant egy 3 éves gyerek egy emeletes ház ablakából Budapesten

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét