Létrehozva: 2017.01.04.

Nagy a baj, különleges vírus támadta meg Dárdai focistáit

Nem így képzelte el a felkészülés rajtját a Hertha magyar edzõje. Kapásból tudta, mi baja a játékosainak.

Ennél rosszabbul nem is kezdődhetett volna a Hertha BSC téli felkészülése. Dárdai Pál és csapata sikerre éhesen, de "félházzal" vetette bele magát a munkába. A pihenőről visszaérkező focistái közül tucatnyian hiányoztak az első közös edzésről. Ki sérülés, ki válogatottbeli tennivalók miatt, de a többséget vírusos betegség miatt maradt távol.

Beoltottuk a játékosokat győztes-vírussal.

Mindegyikük másként reagál rá - ahogy egy normális oltásnál is szokás"

- ütötte el a dolog élét akasztófahumorral Dárdai.

"Elégedett vagyok az első foglalkozással. A srácok kiéhezettek a játékra, ezt lehetett érzékelni az egymás közötti meccsen. Csak amikor délelőtt bementem az öltözőbe, és tudomást szereztem erről a sok kiesőről, egymás után új és újabb hiányzó nevet hallottam, az volt komikus."

Mégis kell a szerencse

Egyelőre nem tudni, kikkel indulhat szombaton a spanyolországi edzőtáborba a Dárdai-csapat. A fentiek tudatában nem csoda, hogy a létszám miatt bajban lévő szakember változtatott az eddigi hozzáállásán:

"Szerencsét kívánok magunknak. Eddig mindig azt mondtam, hogy nincs szükség szerencsére, de most a tavaszi szezonra sok-sok szerencsét kívánok"

- idézte Dárdai Pált a Kicker.

Az egyhetes kőkemény munka során edzőmeccseket is játszik a Hertha. A spanyol másodosztályú Mallorca, majd a negyedvonalbeli Poblense után a német negyedik ligás Lüneburg lesznek az ellenfelei.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát

OLDALVONAL

Áll a bál: Sztriptízbárban mulatott a 16 éves tinisztár