Létrehozva: 2019.01.05.

Dárdai Pál jól megjárta a falusi focit

Meglepõ szavak az ünnepekrõl. A Hertha edzõjének fárasztó, mégis kellemes volt a magyarországi pihenés.

Vége a rövidke téli pihenésnek, szerdán a Hertha BSC labdarúgócsapata megkezdte a felkészülését a tavaszi szezonra. A német Bundesliga-csapat magyar edzője, Dárdai Pál a Bildnek beszélt a család magyarországi pihenéséről.

"Fárasztó volt. Sok rokont kellett meglátogatnunk, akik szomorúak lettek volna, ha megfeledkezünk róluk. A házunkban is minden nap voltak vendégek. De jót tett, hogy egy kicsit kiszakadtam a Bundesligából. A fiaimmal együtt játszottunk egy focitornán is édesapám falujában. Természetesen megnyertük. De mindez még ma is nagyon fáj nekem"

- utalt gyászára az edző, akinek édesapja, idősebb Dárdai Pál 2017 decemberében hunyt el.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Official Marton Dardai (@marton.dardai) által megosztott bejegyzés,

 

Dárdai egyébként elmondta: újabb 24 pont megszerzésével már elégedett lenne tavasszal, az előttük álló időszak csúcspontjaként pedig a február 6-i, Bayern München elleni teltházas berlini Német Kupa-nyolcaddöntőt várja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Putyin az iráni elnökkel tárgyalt, kitörhet az újabb háború

metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda

OLDALVONAL

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok