Létrehozva: 2016.02.20.

Dárdai már megint vicceseket mondott

A nemzetközi (kupa)helyzet fokozódik a Bundesligában. A Hertha és a Wolfsburg rangadója mindkét csapat számára meghatározhatja a további célokat.

Az idén bajnokin még nyeretlen Hertha a Wolfsburg elleni hazai rangadón törné meg a jeget. A Bundesliga tavalyi ezüstérmese meglepetésre csak nyolcadik a tabellán. Mégis, ötpontos előnye dacára is bravúrszámba menne, ha Dárdai Pál csapata legyőzné a fél lábbal már BL-negyeddöntős Farkasokat.

Miután a Hertha három döntetlennel és legutóbb egy vereséggel - az általa tervezettnél négy ponttal kevesebbel - kezdte a februári „tavaszt”, Dárdai is újat húzott. Korábban mindig védte a játékosait a fölösleges elvárásoktól, most azonban ő maga pakolt terhet a vállukra. Mint mondta, a Wolfsburg elleni rangadón eldőlhet, hogy továbbra is előkelő helyekért csatáznak, vagy menthetetlenül visszasüllyednek a szürke középmezőnybe.

Ismerem a berlini hagyományokat. Mindegy, ki az edző, mindig rosszul kezdjük a tavaszt. Talán ellenőrizni kéne, mi van a berlini levegőben…

- viccelődött a Berliner Zeitungban idézett Dárdai.

A nemzetközi kupaindulásra továbbra is esélyes Hertha magyar edzőjét arról is kérdezték, hogy feltérképezte-e a Wolfsburgot a szerdai BL-meccsen. A belga Gent otthonában már 3-0-ra vezetett a Volkswagen-gyári csapat, viszont a hajrá tíz percében kapott két gólt. Ezt azonban már nem látta Dárdai:

De hát ismernek, olyan későn én már alszom

- mondta a Tagesspiegelben, de azért hozzátette: természetesen már rég alaposan kielemezték az ellenfél játékát, tisztában vannak a Wolfsburg erősségeivel és gyengéivel is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét