Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2015.07.26.

Dárdai magyar játékosnak csinál helyet! És nem Dzsudzsáknak!

Válogatott kollégája megelõzheti a Herthánál a Moszkvában ragadt szélsõt.

Nem elég a hidegzuhannyal felérő hír Dárdai Pál távozásáról, a válogatott éléről elparancsolt edző búcsúzóul a Fradi egyik legjobbját is magával vinné. A német sajtó arra következtet a Hertha keretének változásaiból, hogy Dibusz Dénes is Berlinben köthet ki.

Régóta tartja magát a hír: ha két fölöslegesnek ítélt kapusától meg tud szabadulni Dárdai, akkor szabaddá válik az út a válogatott erőssége számára. Márpedig Petry Zsolt kapusedző tanítványainak száma fogyni kezdett. Néhány napja még öt kapussal dolgozott, de ez a szám rövidesen háromra csökkenhet.

Dibusz szerződtetéséhez az öltözőben helyet, a bérlistán pedig fizetést kell felszabadítaniuk a német klub vezetőinek. Sascha Burchert szerdán már elköszönt a csapattól (őt a norvég Valerengának adta kölcsön a Hertha), Rune Jarsteint pedig a svéd Malmö vinné.

Dibusz előzhet

Ha utóbbi is megy, akkor az első számú kapus, Thomas Kraft mögött csak egy 18 és egy 20 éves tehetség lesz a keretben. Vagyis ez esetben a Herthának igazolnia kell egy rutinos, Kraftot is versenyre késztető kollégát.

Ez lehet Dibusz, aki így előbb kerülhet Berlinbe, mint a sokáig Dárdai első számú kiszemeltjeként kezelt Dzsudzsák Balázs. A Zeljeznicar ellen elvérzett Fradi Európa Liga-kiesése után pedig még inkább felgyorsulhatnak az események.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval