Létrehozva: 2016.12.17.

Baráti rangadó, Dárdai és Lőw egymásnak feszül

Szombaton ismét szembe kerül egymással a Bundesligában Dárdai Pál és Lõw Zsolt. Amíg azonban korábban futballistaként csatáztak, most edzõként ütköznek meg.

Magyar érdekeltségű csúcsrangadót játszanak szombaton a német élvonalban, ahol a második helyezett RB Leipzig a harmadik Herthát fogadja. Előbbi csapatnál Lőw Zsolt pályaedzőként, utóbbinál pedig Dárdai Pál vezetőedzőként tevékenykedik.

Korábban játékosként többször is egymásnak feszültek a Bundesligában, trénerként azonban először meccselnek. Lőw Zsolt a %RIPOST%-nak elárulta, 2014 szeptemberében kis híján együtt dolgoztak.

"Jó viszonyban vagyunk, Dárdai Pali engem is hívott segítőnek, amikor átvette a szövetségi kapitányi posztot Magyarországon. Én akkor a Salzburg másodedzőjeként dolgoztam, és nemet kellett mondanom, mert nem engedték meg, hogy egyszerre két pozícióban legyek. Viszont egyszer majd biztosan együtt fogunk dolgozni!"

Lőw ma még pályaedzőként munkálkodik, de hamarosan követheti Dárdai Pál példáját, és vezetőedző lehet.

"Négy-öt éve még azt mondtam volna, hogy örökre pályaedző leszek, mert ez illik leginkább a karakteremhez. Szeretem, hogy a játékosokkal nem kell megtartanom a három lépés távolságot, hozzám fordulnak magánéleti vagy szakmai kérdésekkel. Kapocs tudok lenni az edző és a csapat között.

Viszont rengeteget tapasztaltam, már motoszkál bennem, hogy a jövőben akár vezetőedzőként is dolgozhatnék.

A szombati meccsnek Dárdai és Lőw mellett még két magyar szereplője lesz, Gulácsi Péter a lipcseiek kapuját védi, míg Petry Zsolt a berlini klubnál kapusedzőként dolgozik – Kalmár Zsolt a Leipzig tartalékcsapatának tagja.

Mindkét gárda vereséggel melegített a rangadóra, az újonc lipcseiek egy hete kikaptak az Ingolstadttól, a berlinieket pedig a Werder Bremen verte.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

KIAJOBB

Xavi botrányt okozott, a Barca súlyos kudarcot vallott a BL-ben

KIAJOBB

Hamiltont is lepipálhatja, bődületes fizetéssel csábítják Verstappent