Létrehozva: 2016.08.05.

Dárdai is csatlakozott, totális magyar csőd Európában

Régi ismerõs végzett a magyar szakember csapatával. Nem a mi napunk volt a csütörtöki.

Nem várt pofont kapott a Hertha Berlin focicsapata a nemzetközi porondon. A tavasszal még BL-szereplésről álmodó csapat már az Európa-liga első selejtezőkörét sem tudta teljesíteni.Dárdai Pál együttese a hazai 1-0-s siker után Dániában 3-1-re kikapott a Bröndbytől és kiesett.

A berliniek végzete az a finn Teemu Pukki volt, aki a válogatottban többször farkasszemet nézett a Dárdai által irányított magyarokkal. Akkor mindig mi nyertünk, most Pukki három góllal állt bosszút.

Akik azt gondolták, hogy jobbak vagyunk és a Bajnokok Ligájában is megállnánk a helyünket, azok most kiábrándultak

- mondta a meccs után Dárdai, de gyaníthatóan kapunk még tőle dörgedelmesebb nyilatkozatot is.

A berliniekhez hasonlóan a Videoton is Dániában búcsúzott. Az utolsó magyar "harcos" a Midtjylland otthonában emberhátrányban harcolta ki a hosszabbítást, de végül a dánok 1-1-gyel továbbjutottak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség