Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.07.12.

Dárdainak keményen beszóltak, ezt nem teszi zsebre

Kinyílt a fiatal focista csipája. Nem elõször szúr vissza korábbi játékosa a magyar edzõnek.

Hetek, sőt hónapok teltek el azóta, hogy Dárdai Pál kissé neheztelően nyilatkozott Mitchell Weiserről. A 24 éves német futballista azóta 12 millió euróért (3,9 milliárd forint) a Bayer Leverkusenhez igazolt a Herthától - és most látta elérkezettnek az időt, hogy visszaszóljon berlini edzőjének.

Az ügy előzménye: Dárdai az előző idény utolsó Bundesliga-meccse előtt megkérdezte elvágyó sztárját, hogy akar-e búcsúzóul játszani az RB Leipzig ellen (2-6). A Hertha-szurkolók akkor már gyakran nemtetszésüket fejezték ki Weiser rossz játéka és hozzáállása miatt, ezért kérdéses volt, hogy fogadnák a lelátón, kivált a távozásáról szóló hírek hallatán. A magyar edző szerint a focista flegmán csak ennyit válaszolt a kérdésére:

"Nem tudom..."

Erre Dárdai inkább kihagyta a keretből is.

"Ha az edző úgy gondolja, hogy ilyesmi a nyilvánosságra tartozik, akkor én is sok mindent kipakolhatnék arról, amiket ő mondott. Én mégsem teszem, nem érzem szükségesnek. Mindenki láthatta, hogy tavasszal négyszer a keretben sem voltam, háromszor pedig kilencven percig a kispadon ültem. Mindig játszani akartam, de átverni sem hagyom magam"

- mondta most az U21-es Európa-bajnok középpályás.

Weiser a leverkuseni reményeivel kapcsolatban is finoman odaszúrt Dárdainak és a kritikusok szerint túl védekező stílusú játékának:

"A leverkuseniek már ifikorom óta érdeklődtek irántam. Többször is szerződtetni próbáltak, most pedig egyszerűen minden összejött,

az edzővel és a támadó felfogású játékkal, ami jól fekszik nekem

- mondta Mitchell Weiser.

Korábban Sandro Wagner is bosszúsan nyilatkozott Dárdairól, miután el kellett jönnie a Herthától.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval