Létrehozva: 2017.04.02.

Dárdai bekeményített, kiosztotta a bírót és egy újságírót is

Nem csak az ítéleteket, de a kritikát is rosszul viselte a Hertha magyar edzõje.

Nem hagyta szó nélkül a pénteki hazai vereséget Dárdai Pál. Miután a Hoffenheim elrontotta (1-3) a Hertha csaknem négy hónapja tartó veretlenségi sorozatát, a berliniek magyar edzője beszólt Benjamin Brand játékvezetőnek és egy újságírónak is.

„Gladbachban lehet kézzel gólt szerezni, de itt a kézzel érintésért büntető járt”

- utalt a szerinte következetlen bírói ítéletekre. Ugyanakkor sportszerűen azt is jelezte, hogy meg lehetett adni a tizenegyeset  Maximilian Mittelstädt hibája miatt.

Az már más kérdés, hogy a büntetőt meg kellett volna ismételtetni, mert a lövés előtt többen befutottak a büntetőterületre.

„Azonnal láttam, de nem szólhattam, mert a lelátóra küldtek volna”

- vagyis a negyedik játékvezető a reklamálásai miatt már a kispadtól való elküldéssel fenyegethette.

A fiatal védő kiállítását hozó második sárga lappal sem értett teljesen egyet:

"Labdára ment. Egy tapasztalt bíró talán még egyszer figyelmezteti”

- zsörtölődött Dárdai a 27 éves zöldfülű bíróval.

Kapott az újságíró is

A sajtótájékoztatón egy újságíró a kérdésébe bújtatva megjegyezte, hogy szerinte a Hoffenheim érettebb játékot nyújtott. Dárdai erre felkapta a vizet, mert szerinte a kiállításig jól játszott, helyzetekig jutott a csapata:

"Talán nem látta addig a meccset, fogalmam sincs. (...) Ha ön tévesen tájékozódott, akkor kérem,

menjen haza, nézze meg újra a mérkőzést, vagy tegyen föl értelmesebb kérdést!

- szólt be a sajtómunkásnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa