Létrehozva: 2018.10.12.

Megfenyegették az újságírót: Darabokra vágunk, megerőszakoljuk és megöljük a gyermekeidet is

Ezzel fenyegettek meg egy svéd újságírót, aki gyakran írt a migránsbûnözésrõl. A hivatalos svéd sajtó mélyen hallgat, eddig senki sem vállalt vele szolidaritást.

Joakim Magnus Lamotte szabadúszó oknyomozó riporter Svédországban, aki sorban olyan ügyeket hozott nyilvánosságra, amelyekről a kormányhoz hű sajtó nem számolt be. Legutóbb Angelica Wiktor 30 éves svéd nő öngyilkosságáról írt, akit brutálisan megerőszakolt egy szír migráns, de az asszony nem bírta el a lelki terhet, és véget vetett az életének. Ráadásul az erőszakoskodót
"bizonyítékok híján" felmentették...

Lamotte neve gyorsan ismertté vált, részint azért, mert videoblogját egyre többen nézték és előadásain is egyre többen voltak.

Közben lassanként pokollá vált az élete az állandó fenyegetések miatt. Volt, hogy egyetlen hétvégén 40 hívást kapott, és ismeretlen telefonálók azzal fenyegették meg, hogy darabokra vágják, ha nem hagyja abba, amit csinál.

Ezt még elviselte volna, csakhogy olyan hívások is érkeztek, hogy "megerőszakoljuk és megöljük a gyermekeidet is". Sőt, bombával, robbantással is megfenyegették.

Lamotte hiába fordult a rendőrséghez. A bejelentését kevesebb mint egy órán belül "feldolgozták" és el is utasították. Meggyőződése, hogy ha a migránsbarát sajtó bármely munkatársa hasonló bejelentést tett volna, már gőzerővel dolgozna az ügyön a svéd titkosszolgálat /SAPÖ/.

Nem volt mit tennie, a lakását mozgásérzékelőkkel és videokamerákkal vette körül, így próbálja megvédeni szerettei és saját életét. Egy videóüzenetben pedig így fogalmazott: "Ha csak megsérted a családomat, kívánd azt, hogy inkább a rendőrség kapjon el előbb, ne pedig én". A Voiceofeurope cikke szerint azt mondta, hogy
"Jelenleg én vagyok a legveszélyeztetettebb újságíró Svédországban, de még egyetlenegy 'hivatalos' újságíró sem vállalt szolidaritást velem."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

vg.hu

Ezen múlhat az újabb benzinárstop – közölte a KSH a régiós üzemanyagárakat

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

Elsóztad a levest? Ezt az egy trükköt jegyezd meg, mert megmentheted az ételt vele

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút