Létrehozva: 2018.07.18.

Dancs Annamari bevallotta, megviselte a kisfiuk lelkét a válás

Az Operettszínház sztárja minden szabadidejét a kisfiával tölti, de Ádám akkor is teljes biztonságban van, amikor Annamari dolgozik.

Megviselte az elmúlt egy év Dancs Annamarit és kisfiát, Ádámot, ám a színésznő és gyermeke most már boldogabbak, mint valaha.

Kerényi Miklós Máté egy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy elhagyja négy hónapos kisfiát és feleségét, ám most úgy tűnik, az ezzel kapcsolatos viharok végleg elcsitultak.

Annamari a Mokka keddi adásában elmondta, rendkívül elégedett az életével, és főleg azzal, hogy kisfia mennyire boldog gyermek.

Ádám nagyon nyitott a világra, ez pedig nekem hatalmas segítség minden szempontból.

Minden szabadidőmet a kisfiammal töltöm, amit nem bánok, mert olyan kapcsolat van köztünk, ami mindkettőnket táplál a kettőnk kis családjában" - fogalmazott a színésznő, aki nem tagadja, hogy a gyermekét is megviselte a válás.

"Korábban az elmúlt időszak történéseit ő is átérezte, és ez főleg az éjszakai alvásában mutatkozott meg. Most már sokkal kiegyensúlyozottabban alszik. Az elmúlt egy év engem is természetesen megviselt, de úgy gondolom, hogy ezt valamiért kaptam az élettől. Nem is kudarcként fogom fel, hanem jóra vezető útként. Semmi nem történik ok nélkül, és én már csak előre nézek" - mondta el boldogan Annamari.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott