Létrehozva: 2019.05.24.

Komoly vádak: milliókat csal ki a nőktől Damu Roland

Komoly vádakat fogalmazott meg Damu Rolanddal szemben egy nõ, aki azt állítja, a színész pénzt akart tõle kicsalni. Az egykori sorozatsztár elõször szerelmet ígért neki, majd, miután kellõen közel került hozzá - állítása szerint - áttért az anyagi dolgokra.

Nemrégiben lapunk is arról számolt be, hogy végre rendeződni látszott a viharos előéletű színész, Damu Roland sorsa. Miután 2015-ben szabadult a börtönből, egy időre eltűnt a nyilvánosság elől, és főpincérként dolgozott egy budapesti étteremben. Bár a visszajelzések alapján a vendégek kedvelték, nemrég váratlanul otthagyta a vendéglátóipart és újra színésznek állt. Talán emiatt fogyhatott el a pénze.

A %Ripost%-ot egy neve elhallgatását kérő nő azzal kereste meg, hogy elmesélhesse: hogyan akarta őt Damu rávenni arra, hogy pénzt adjon neki. A nő csak névtelenül mert nyilatkozni, mivel most is attól tart, hogy az őszintesége miatt Damu felkeresi őt. Ugyanakkor szeretné, hogy minél több nőhöz eljusson, mit is művel a színész.
Állítása szerint Damu az interneten ismerkedve, szerelmet ígért neki és több gyanútlan nőnek.

„Tavaly decemberben, éppen az ünnepek előtt írt rám a Facebookon. Először el sem akartam hinni, hogy valóban ő az, de aztán küldött nekem egy videót, amivel bizonyította, hogy nem valamiféle átverés áldozata vagyok” – kezdte a %Ripost%-nak az ekkor még naiv nő, akit meglepett a színész udvarlása. Elmondása szerint Damu nagyon erőltette az ismerkedést, minél előbb szeretett volna személyesen is találkozni vele, ezért vonatra ült, és néhány üzenetváltás után vidékre utazott hozzá.

"Szilveszter előtt két nappal eljött hozzám, ez Budapesttől 180 kilométer. Igent mondtam a találkozóra, úgy gondoltam, hogy személyesen valóban jobban lehet ismerkedni.

Ezzel nem is lett volna semmi baj, viszont az fura volt, hogy pár nap után már közös programot tervezett velem és a szüleimmel

– mesélte a történteket a nő, aki a képtelen helyzet ellenére adott még egy esélyt a színésznek, és meglátogatta őt a fővárosban.
A vidéki lány elmondása szerint ez a találkozó sem úgy alakult, ahogy azt tervezte. Damu folyamatosan bombázta őt a szerelmével, ráadásul több órára egyedül is hagyta. Ám a bonyodalmak csak ezek után következtek, ugyanis a nő számára világossá vált, miért udvarolt neki Damu ennyire intenzíven.

Miután hazajöttem, írt egy üzenetet, hogy pénzre van szüksége, mivel nem dolgozott 10 napig, és ez hatalmas kiesést jelent neki. Nem tudta kifizetni az albérletet, a számláit és a gyerektartását sem.

Megkérdezte, mekkora összeget tudok neki adni, és hogy biztosan pénzhez jusson, még a csillagokat is lehozta volna nekem az égről” – sorolta.


A színész kiszemeltje még időben rádöbbent a helyzet komolyságára, és kedvesen jelezte Damu felé, hogy bár szeretne, de nem tud és nem is fog segíteni. Damu nem tudta elfogadni az elutasítást, ezért az üzenetekben hazugságokkal akarta meg­győzni a nőt.

225 ezer kell. Nagyon fontos, hogy hétfőn fizessek.

Albérlet, rezsi, tv, gyerektartás. Nem akarom, hogy bajom legyen. Az a baj, hogy decemberben beteg voltam 10 napig. Január 15-én vissza tudom adni a pénzedet” – fogalmazott a zűrös előéletű színész az üzenetváltásban.

Próbáltuk megszólaltatni Damu Rolandot is az ügy kapcsán, de lapzártánkig nem vette fel telefonját, és az üzenetekre sem reagált.

Ha kíváncsi vagy, miként próbálkozott a színész a többi nőnél, akkor keresd a %Ripost% napilap pénteki számát az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde