Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.05.25.

Megtörte a csendet: reagált a vádakra Damu Roland

A börtönviselt színészrõl több nõ is azt állítja, hogy hazugságok árán akart pénzt kérni tõlük.

Szerző ripost

Ahogy arról a %Ripost% beszámolt,komoly vádakat fogalmazott meg Damu Ro­land­dal szem­ben egy nő, aki azt ál­lítja, a szí­nész pénzt akart tőle kicsalni. A börtönviselt férfi először szerelmet ígért neki, majd miután kellőképpen közel került kiszemeltjéhez, rátért az anyagi dolgokra.

A nő elmondása szerint Roland különböző hazugságok árán akart pénzhez jutni, többek között betegségre és halálesetre hivatkozva könyörgött segítségért, ám miután a lány elutasította a kérését, egyszerűen csak eltűnt az életéből. Kiderült, az ügyben több nő is érintett, akiket hasonló szövegekkel próbált becsapni a zűrös előéletű színész.

Bár lapunk többször is próbálta elérni az egykori sorozatsztárt, hogy megszólaljon az ügyben, úgy tűnik, nem kíván nyilatkozni. Ugyanakkor Facebook-oldalán közzétett egy videót, amiben a vádakat nem cáfolta, egyszerűen csak mosolygott a dolgon, és követőit is ugyanerre biztatta.

"Én azért mosolygok mindenen, mert azt gondolom, megjártam a poklok poklát. Nem tudom, hogy lehet-e annál rosszabb, nem is szeretném megtudni, és nem is törekszem erre!

Alakítsuk meg a Damu Roland mosoly klubot és mindenki mosolyogjon

- mondta videójában Damu.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Ezen a napon vesznek végső búcsút a hős szívbeteg lánytól

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban