Létrehozva: 2015.12.05.

Damu Roland úgy gondolja, Stohl András miatt került hátrányos helyzetbe a börtönben

Damu Roland nem szidja a büntetés-végrehajtási intézetet új könyvében, de szerinte kollégája, Stohl András szerzeményének köszönhetõ, hogy már nem kivételeznek a celebekkel a börtönökben.

Damu Roland csuklóján ismét bilincs csattant pénteken, és egy óra hosszára egy radiátorhoz láncolták. A kínos pillanatok a színész számára nem voltak szokatlanok, remekül hozta a rab szerepét. Éveket töltött rács mögött, ahol senki sem ájult el attól különösebben, hogy őt egy sikersorozat színészeként ítélték el első fokon 6 évre, mert megverte és megerőszakolta akkori barátnőjét, Palácsik Tímeát. Végül 4 és fél évet kapott, de jó magaviselete miatt korábban szabadulhatott. Neki már nem számított az az egy óra, viszont a Damu új könyvének bemutatójára érkezett újságíróknak igen.

Ez idő alatt egy szabaduló-szobából kijutva kellett megküzdeniük azért, hogy a színésszel végre beszélhessenek. Meglepő kijelentésekből most sem volt hiány. Roland állítja, Stohl András könyve miatt került hátrányos helyzetbe a büntetés-végrehajtási intézetben, amit a színész-műsorvezető szabadulása után írt a börtönéletről. A Budapesti Fegyház és Börtön végül beperelte, mert az intézet szerint többszörösen megsértette jó hírnevét.

A büntetés-végrehajtási intézetben éppen Stohl András könyve, és egy-két celeb elítélt pereskedése miatt kerültem hátrányos helyzetbe.

 

"Annak idején volt egy VIP részleg, ahol a közismert fogvatartottakat elkülönítették a köztörvényes bűnözőktől. Miután ezek az emberek kiszabadultak, pereltek, mert úgy gondolták, hogy nekik kevés volt a légtér, nem tudták minden este lehúzni a WC-t, vagy éppen nem volt megfelelő az étel, amit kaptak. A büntetés-végrehajtási intézet úgy gondolta, hogy akkor senkivel sem kivételezik, így a fogva tartásom alatt én is a nulláról kezdtem" - mesélte Damu.

"Voltam feketemosogató, azt ígérték, hogy három hónapig kell csak zsírban és mocsokban dolgoznom, végül ez 10 hónapra növekedett. Később könyvtárossá léptem elő, majd Tökölre kerültem, ahol szintén a nulláról indultam. Mínusz 6-7 fokban dolgoztam a műszaki raktárban, de olyan is előfordult, hogy három nap alatt hét és fél tonna samott téglát kellett pakolnom. Mínusz ezerről indultam, a börtönéletem szívatás része megvolt, mert összehasonlítottak azzal a kollégámmal, aki írt egy olyan könyvet, amelyben lehordta a büntetés-végrehajtási intézeteket mindennek."

"Én nem rejtettem véka alá, hogy könyvet fogok írni, persze gondolhatták, hogy ez is színész, ezzel is csak bajunk lesz. Mehettem a műszaki raktárba, majd iskolai takarítóvá léptem elő. Kitaposott, büdös bakancsokban jártam, ugyanolyan használt szivacsokat kaptam, ugyanaz volt az ebédem és vacsorám, mint a többi fogvatartottnak. Kivételezésben nem részesültem, de miután látták, hogy velem nincsen probléma, megadták a lehetőséget arra, hogy azt a kulturális tevékenységet, amit a szabad életben folytattam 23 évig, azt a börtön falai között is folytathassam. Senki sem szólított a börtönben művész úrnak" - magyarázta Damu, miről olvashatunk új könyvében.

"Másfél éve vagyok ideiglenesen szabadlábon, már csak 10 hónap van hátra. Példás magatartásomnak köszönhetően, eltekintettek a pártfogói felügyelettől, ami elég szokatlan, mert ha valaki egy évnél hosszabb ideig van feltételesen szabadlábon, akkor pártfogót rendelnek ki mellé."

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Svédország kemény üzenetet küldött Oroszországnak: súlyos katasztrófára figyelmeztetnek

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, nem jár az 1-es villamos

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria