Létrehozva: 2018.10.07.

Dagad a botrány: kiderült, a mosdóban orálozott az ittas tanárnő

A fiatal tanárnõ nem bírta türtõztetni magát, és rámászott az egyik tanítványára. A kaland itt még nem ért véget!

Azzal vádolják az Angliában élő, 29 éves Eleanor Wilsont, hogy lefeküdt az egyik 16 éves diákjával. A természettudomány tanárnő és kiszemeltje egy iskolai kiránduláson kerültek közel egymáshoz Afrikában. 

Kiderült, hogy a nő és a gyerek a hazafelé tartó, éjszakai repülőn egymás mellett ültek, és alkoholt ittak - írja a theguardian.com. Egy ponton Wilson a fiú nadrágjára tette a kezét, simogatni kezdte, majd magával húzta a gép mosdójába, ahol először orálisan kielégítette, majd közösült vele.

A fiú azt mondja, kapcsolata a tanárnőjével a hazatérésük után is folytatódott. Többször találkoztak társaságban is, és a fiú több barátjának is beszélt a tanárnővel folytatott viszonyról. Az egyik srác ezután megzsarolta Wilsont, hogy mindent világgá kürtöl, ha a nő nem fekszik le vele is. Ezután a tanárnő felmondott, az ügyben először iskolai belső vizsgálat, majd rendőrségi nyomozás indult.

Wilson ugyanakkor azt állítja, nem történt semmi közte és a fiú között: szerinte a fiú története csupán fantáziákon alapul. Az ügy tárgyalása még folytatódik a bristoli bíróságon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak