Létrehozva: 2016.04.09.

Dagad a botrány: Ezért dolgozhatott a börtön után Kiss László!

A vihart kavart csoportos nemi erõszak-üggyel kapcsolatban egy felelõs tisztségviselõ árulta el, hogy a tette után miért folytathatta zavartalanul a munkáját az úszóválogatott volt kapitánya.

Sokakban felmerült a kérdés, hogyan dolgozhatott tovább zavartalanul szabadulását követően Kiss László a hatvanas évek első felében elkövetett bűncselekménye és a börtön után?

Jómagam fiatal atlétaként akkoriban hallottam a hármas nemi erőszakról

- mesélte a Borsnak egy olyan felelős tisztségviselő, aki évtizedekig dolgozott a Magyar Úszó Szövetségben, de nevének közléséhez nem járult hozzá.

Az informátor a lapnak elmondta, hogy a nyolcvanas években – mivel Kiss edzőként akkoriban már elég sokat utazott külföldre – barna útlevele körül akadt némi tisztázni való.

Akkor az OTSH-ban a személyzeti osztály vezetőhelyettesével, Grónai Alfonzzal beszélgettem erről. Megemlítettem neki, talán a börtönbüntetése miatt van ez az útlevél-gond. Akkor derült ki, hogy Alfonz nem is hallott erről a történetről. Akkoriban elment egészen az MSZMP egyik "fontos" bizottságáig

- elevenítette fel a történteket a lapnak, majd így folytatta:

Utána jól leteremtett, hogy miért keltettem zavart, hiszen azt az információt kapta a pártközpontban: Kiss László 1966-ban az Igazságügyi Minisztériumtól kapott kegyelmet. Bár nem tudom, de azt gyanítom, hogy a másik két elkövető szintén kegyelemben részesült.

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó