Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.03.01.

Váratlan hatósági felszólítás: Nem tudott tartozásáról a magyar sztár

A csinos mûsorvezetõnek fogalmas sem volt arról, hogy megbírságolták.

Rá jár a rúd Czippán Anettre! Nemrégiben parkoló autójának hajtottak neki. A koccanás következtében pedig letört a kocsi visszapillantó tükre is. Anett már akkor is azt hangsúlyozta, nem az anyagi kár bosszantja, hanem az, hogy cserbenhagyták. Most is hasonlóképpen érzi magát: parkolás közben bírságolták meg, mert elírta a rendszámát. Egy hónapig azonban fogalma sem volt róla, hogy tartozása van.

„Megkaptam a fizetési felszólítást. Csodálkoztam! Láttam, hogy januári az ügy, a telefonomban pedig egyértelműen ott van a visszaigazoló SMS” – mondta a %RIPOST%-nak Anett.

A történtek után felkereste a parkolótársaságot, akik azt ígérték, törölni fogják a tartozást. Nem így lett!

„Fizetési felszólításra tett panaszával kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy levelében foglaltakat nem áll módunkban figyelembe venni”írták, így Anettnek rendeznie kell a tartozását.

A méltányosság hiánya zavar, és nem az, hogy ki kell fizetnem az összeget

– mondta bosszúsan a tévés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel