Létrehozva: 2018.06.04.

Lelepleztük, ez történik a temetőben Czeizel Endre sírjával

Különös látvány fogadta a Ripostot az Óbudai temetõben. Végre történik valami a genetikus sírjával...

Ismét a 2015 augusztusában elhunyt Czeizel Endre sírjáról suttog mindenki az Óbudai temetőben. Nem véletlenül...

Úgy tűnik ugyanis, hogy a professzor családja végre rászánta magát arra, hogy sírkövet csináltasson a 2015 augusztusában elhunyt genetikusnak. Ott jártunkkor egy hatalmas gránittömböt találtunk a nyughely mellett, amit ugyan még nem emeltek le a kék színű raklapról, és egy cetli is éktelenkedik rajta, de mindenképp arra utal, hogy valami elkezdődött. Így értelmet nyer a négy fakaró is, a négyzet alakú kőtömb pontos helyét jelöli. Már csak az a kérdés, mikor teszik oda.

Hogy mit szólt a fejleményekhez Czeizel volt szeretője, a meglepett Dóra, azt a %RIPOST% hétfői lapszámából megtudhatod!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot