Létrehozva: 2018.03.13.

Méltatlan körülmények között nyugszik Czeizel Endre: A sírnál jártunk!

Szívszorító állapotok uralkodnak Czeizel Endre sírjánál! Schmuck Andor is nagy tisztelõje volt az orvosnak, õt is elszomorítja, amit a temetõben látott.

Idén áprilisban töltötte volna be 83. életévét a világhírű genetikus, akit az Óbudai temetőben helyeztek végső nyugalomra még három évvel ezelőtt, augusztusban. Az elhunyt professzornak azóta sincs síremléke, pedig Czeizel Endre nagycsaládos ember volt. Mégsem gondoskodik senki arról, hogy méltó körülmények között nyugodhasson. Összesen öt gyermeke született: kétszer házasodott, valamint 2001-ben ismerkedett meg a nála 43 évvel fiatalabb joghallgatóval, Dórával, aki Andrással és Fannival ajándékozta meg. A szerető viszont nem járhat el a temetői ügyekben, a család ugyanis megtiltotta. A %RIPOST%-nak még júniusban nyilatkozott a tudós szerelme, aki elmondta: ő is mindig szomorú lesz, ha meglátja a sírt.

"Nem tudok semmit a temetői állapotokról, én nem intézkedhetek. Annak idején nem volt beleszólásom még a temetésbe sem" – mondta szűkszavúan.

Czeizel családja viszont nem tesz semmit, és ez sokaknak fáj. Tavaly nyáron az orvos egyik nagy tisztelője, Andrea tette rendbe a sírt, aki gyermekei nyaralási pénzéből vett el, hogy virágokkal ültesse be nyughelyet. Schmuck Andor is az orvos nagy tisztelője volt, akit a napokban elkísértünk a temetőbe. Szerette volna leróni tiszteletét az elhunyt professzor emléke előtt, a temetés óta most, Czeizel születésnapja környékén volt ott először.

Ha kíváncsi vagy arra, milyen intézkedéseket tesz a politikus, a %RIPOST% napilap keddi számából megtudhatod!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd