Létrehozva: 2019.01.08.

Drámai részletek: Ez vár Curtisre az egy évig tartó rehabon

Hosszú, gyötrelmes út áll az újpesti rapper elõtt, ha végleg meg akar szabadulni súlyos drogfüggõségétõl.

Mindenkit meglepett Széki Attila, azaz Curtis hétfői bejelentése, miszerint még a héten önként bevonul egy rehabilitációs központba. Az újpesti rapper ugyanis sokáig mindent megtett, hogy eltitkolja, vagy legalábbis elbagatellizálja a kábítószer-függőségét. Az utóbbi időben azonban annyira összecsaptak a hullámok a feje fölött, hogy be kellett látnia: muszáj orvosi segítséget kérnie.

Bár Curtis egyre súlyosbodó drogproblémáiról már tavaly augusztus óta suttognak, az egykori focista csak most szánta rá magát arra, hogy szakembertől kérjen segítséget. Ez abból a szempontból nem meglepő, hogy egy szenvedélybetegnek nagyon nehéz beismernie, hogy baj van, az első reakció általában a tagadás, a menekülés a probléma elől.

Bocsánatot kért Majkától: "Szeretlek, Petike!"

Pont ez történt tavaly augusztusban is, miután Majka ország-világ előtt bejelentette, hogy nem tűri tovább Curtis sorozatos balhéit, és a jövőben nem kíván vele együtt dolgozni. Az újpesti rapper ekkor még támadóan reagált Majka vádjaira, és folyton azt hangoztatta, hogy megáll a saját lábán, Majka nélkül is sikert sikerre fog halmozni. Most viszont belátta: zenésztársának, mindenben igaza volt.

„Kedves ismerősök és rajongók!
Sajnos idő kellett ahhoz, hogy belássam a betegségem...
Bocsánatot kérek mindenkitől mindenért !!!
Ezen a héten befekszem egy rehabilitációs központba, hogy újra az igazi Curtist kapjátok (a januári fellépéseket, holnap lemondom). UI: Szeretlek Petike és mindenben igazad volt”
- írta a közösségi oldalon.

Bár Majkát többször is kerestük, hogy milyen tervei vannak Curtisszel kapcsolatban, nem akart nyilatkozni. Később a közösségi oldalán egy közös fotót osztott meg Curtisszel, amelyben azt írta: „Én is szeretlek Testvérem! Sok sikert!!!”

Összecsaptak a hullámok a feje fölött

A nagy beismeréshez Curtisnek az is kellett, hogy összecsapjanak a hullámok a feje felett. December elején derült ki, hogy elmarad az Arénában az áprilisra tervezett nagykoncertje.

Állítólag azért kellett meghozni ezt a döntést, mert a művészek egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudtak volna megfelelően felkészülni az eseményre. Ez a hivatalos verzió, de ki tudja, talán Curtis akkor már érezte, hogy a függősége erősebb nála... Ezt követően több olyan fellépése is volt, amire egész egyszerűen nem ment el. Általában betegségre hivatkozott... Decemberben 300 állami gondozott gyereket hagyott cserben Nyírbátorban. Bár az otthon lakói kifejezetten a rappert szerették volna, aki pár héttel ezelőtt boldogan mondott igent a felkérésre, a nagy találkozásból mégsem lett semmi: Curtist nem lehetett elérni a rendezvény napján.

A múlt hét szombati balhé még rátett egy lapáttal. Akkor Curtis felvidéki rajongóit hagyta cserben, mindenféle magyarázat nélkül kihagyott egy pótszilveszteri bulit, hiába várta őt rajongók hada. A klub vezetője is döbbenten állt az eset előtt.

„Már hétfő van, de Curtis még mindig nem adott magyarázatot a tettére. Jelentős bevételtől estünk el” – nyilatkozta a %RIPOST%-nak a szórakozóhely vezetője, percekkel Curtis drámai bejelentése előtt.

Hosszú, gyötrelmes út áll előtte

De vajon mi vár pontosan Curtisre egy ilyen rehabon? Mennyi időre kell bevonulnia, és mennyit kell fizetnie a józanodásért? Hogy választ kapjunk ezekre a kérdésekre, megkerestük a Leo Amici 2002 Addiktológiai Alapítányt, ami egyik a három olyan intézmény közül, ahová Curtis befeküdhet a józanodás reményében.

„Nálunk egy évig tart a terápia. Nemcsak fizikailag, de lelkileg is nagyon megterhelő, erre minden esetben fel kell készülnie a betegnek. Nem úgy megy, hogy az első nap kap egy szurit, és máris elmúlik a függősége. Kitartás kell hozzá és nagyon kell akarni a gyógyulást. Ez egyébként a másik két intézményben is így van, annyi a különbség, hogy mi csak férfiakat fogadunk már. Ami az anyagiakat illeti, hivatalosan havonta harmincezer forintba kerül a terápia, teljes ellátással. Igaz, előtte mindig megvizsgáljuk a kezelésre váró személy anyagi helyzetét, így az is előfordulhat, hogy kevesebbet kérünk, vagy teljesen ingyenessé tesszük számára a rehabilitációt” - tudtuk meg az alapítvány egyik munkatársától, aki azt is elárulta, mobiltelefon egyáltalán nem lehet a betegnél, annak érdekében, hogy minél inkább elzárják őt a külső hatásoktól.

Arról, hogy mit mondott az addiktológus szakember Curtis helyzetéről a %RIPOST% keddi számában olvashatsz, de akkor is érdemes megvenned a újságot, ha kíváncsi vagy rá, mit üzent az egykor hasonló cipőben járó Szabó Győző a rappernek!

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”