Létrehozva: 2017.07.14.

Döntött a bíróság: Elítélték Curtist

Elsõ fokon ítélet született a rapper autóbalesetének ügyében! A tárgyaláson az is kiderült, hogy Curtis nemcsak ivott, hanem kokainozott is.

A Szentendrei Járásbíróságon Széki Attilát, azaz Curtist ittas vezetés miatt bűnösnek mondták ki! Mindkét fél fellebbezett, így az ítélet egyelőre nem jogerős.

„Az Sz. A. ellen in­dult el­sőfokú büntetőügy 2017. június 28. napján lezárult.

A Szentendrei Járásbíróság a vádlottat háromszáz­ezer forint pénzbírságra és egy év két hónap járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős

– mondta el a Borsnak Gyimesi Kinga, a Budapest Környéki Törvényszék sajtótitkára.

A napilap megtudta azt is, mi állt abban a vádiratban, amelyet a nyomozás eredményei alapján „összeállítottak” a hatóságok.

„17.25 órakor Sz. A.-val szem­ben alkoholszondát alkalmaztak, mely pozitív eredményt mutatott. Ezt követően a vádlottat előállították a pomázi orvosi ügyeletre vér- és vizeletmintavétel céljából. Sz. A. vádlott 18.45 órakor levett vérmintájából benzoilekgonin volt azonosítható. A benzoilekgonin a kokain élő szervezetben bio­transzformáció során létrejövő metabolitja, mely vegyület a kokain fogyasztását igazolja” – olvasható a vádiratban.

Megpróbál­ták elérni Széki Attilát is, de nem vette fel a telefonját.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dacia-árban érkezik Európa új népautója

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

life.hu

A verhetetlen túrógombóc 4 titka: így készítsd el!

mandiner.hu

„Belga vagyok, és ma mélységesen szégyellem magam az országom miatt” – így reagált a nemzetközi és a hazai közvélemény a NatCon ellehetetlenítésére

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról