Létrehozva: 2018.05.28.

Cukrászdából vitte a halálba unokáját a nagyi

Megdöbbenve állnak a Heves megyei Hort település lakói a hétvégi tragédia elõtt: Juhász Zoltánné Erika, imádott unokájával, a négyéves Benett-tel vetette magát egy tehervonat elé a szombat délután. Bár akadnak, akik szerint csakis véletlen baleset történhetett, ezt cáfolja, hogy a rendõrség emberölés miatt indított eljárást a 49 éves nagymama ellen.

Szerző Ripost

Hiába a nyárias időjárás és a vasárnapi gyereknap: a Juhász család zöldellő, kertes házak között megbújó otthona sosem volt még ilyen csendes. Az édesanyjával, Erikával és négyéves kisfiával, Benett-tel élő anyuka ugyanis egy csapásra egyedül maradt. Szombat délután a nagymama a kis unokájával együtt egy tehervonat elé vetette magát a Hort és Csány közötti vasúti átjáróban.



Az édesanya szerint nincsen magyarázat
Fogalmam sincs, hogy miért tette ezt a szörnyűséget az anyám. Voltak kisebb vitáink, de mostanában még az sem. Készültünk a gyereknapra. Általában mindig mesét néztem Benett-tel vagy játszottunk az autóival... – sírja el magát lapunk munkatársának a fia fotóját szorongató Brigitta.

Az első pár órában fel sem fogtam, mi történt. Olyan volt, mint egy rémálom, és reménykedtem benne, hogy egyszer csak kinyílik az ajtó, felém rohan a kisfiam és átölel. De tudom, hogy ez soha többé nem fog megtörténni... Ha mégis beszélhetnék hozzá, csak annyit mondanék:

„Nagyon hiányzol!”

– zokogja a betegsége miatt régóta kerekesszékbe kényszerült édesanya.

Majd némi erőt gyűjtve így emlékezik vissza az utolsó, együtt töltött időre: – Emlékszem, szombaton reggel fél tíz körül édesanyám azt mondta, elviszi Benettet a közeli cukrászdába süteményezni, én pedig elengedtem őket. Miért is ne tettem volna, hiszen ezerszer mentek már együtt sütizni?! Semmilyen rossz előérzetem nem volt – mondja, majd sóhajt egy nagyot. Látszik rajta, hogy próbál a kitörni készülő könnyein felülkerekedni. – Később a rendőrség mondta el, hogy édesanyám a közeli vasútátjáróhoz ment, letámasztotta a biciklit, amiben benne ült Benett, majd kiemelte a kisfiamat és egy tehervonat elé lépett…




Szeretnéd tudni, mit mondtak az esetről a cukrászdában? S vajon hogy vélekedik a pszichológus a történtekről? A válaszokat megtalálod a hétfői %Ripost% napilapban. Keresd az újságárusoknál!

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk