Létrehozva: 2016.12.01.

Így bukkantak a két hónapja eltűnt magyar lány nyomára Olaszországban

Nemzetközi nyomozást indított az Együtt az Eltûnt Gyermekekért Alapítvány a 15 éves Andrea után, aki végül szerda este került elõ Torinóban.

A %RIPOST% is beszámolt a 15 éves Andrea rejtélyes eltűnéséről, a fiatal lányról október eleje óta semmit nem tudtak szülei.

A lányt az egész ország kereste, a rendőrség mellett az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány is nyomozást indított. A rendőrökkel való szoros együttműködés eredményeképp került elő Andrea, akit Olaszországban találtak meg eltűnése után csaknem két hónappal. 

A magyar hatóságokkal együttműködve az olasz nyomozók bukkantak Andrea nyomára, őt jelenleg egy védett házban tartják Torinóban, amíg haza nem szállítják

– tárta fel a részletet a %RIPOST%-nak Sinka Vivien, aki hangsúlyozta: nagyon nehéz volt megtalálni a 15 éves Andreát.

Az eltűnt lány a múlt hétvégén Budapesten is járt, ám hétfőn ismét Olaszországba szökött, ahol már hetekkel ezelőtt is bujkált

– mondta az elnök.

Andrea sikeres megtalálásának további részletei és a tinilány édesapjával készült interjú a %RIPOST% napilap pénteki számában olvashatók. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

magyarnemzet.hu

Rengetegen megnézték Varga Judit megrendítő interjúját

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-