Létrehozva: 2016.11.15.

Új információk a rejtélyes körülmények között eltűnt magyar tiniről

Valószínûleg fogva tartják azt a 15 éves lányt, akinek még október 4-én veszett nyoma. A rendõrség még mindig keresi!

Szerző Brenner Balázs

Több mint egy hónapja nem találják Csüllög Andreát, eltűnéséről a %RIPOST% is beszámolt. A rendőrség tájékoztatása szerint a 15 éves lány még október 4-én szökött meg a VIII. kerületből, azóta nem találják. Nemcsak a családja és a rendőrség, hanem az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány, polgárőrök és a Főtaxi 1200 sofőrje is keresi a lányt.

Információink szerint a barátjával van, azzal a fiúval, aki korábban késsel fenyegette az utasokat a metrón. Õt is körözik a rendőrök

– avatta be a %RIPOST%-ot az alapítvány elnöke.

Mivel a fiú hajléktalan, nem lehet tudni, hova szöktette a lányt. A nyomozók már minden eddigi tartózkodási helyét ellenőrizték, de nem bukkantak a fiatalok nyomára

– mondta Sinka Vivien, aki attól tart, hogy tudatmódosító szerekkel befolyásolja barátja az eltűnt Andreát.

Szorul a hurok

A %RIPOST% úgy tudja, a nyomozóknak már sikerült megállapítaniuk, hogy milyen eszközről léptek be a fiatal lány Facebookjára. Ezzel az információval pedig már be tudják határolni azt a környéket, ahol a garázdaság miatt körözött fiatal fogva tarthatja Andreát.

Biztos, hogy a lány adatlapját nem ő kezeli, ezt több ismerőse is megerősítette. Az üzeneteket asztali gépről írták

– mondta a %RIPOST%-nak az üggyel kapcsolatban egy keresésben részt vevő bennfentes.

A család és a barátok is abban bíznak, hogy hamarosan épségben előkerül a fenti képen látható Csüllög Andrea. Aki bármilyen információval rendelkezik a 15 éves lány jelenlegi tartózkodási helyéről vagy bármikor látja az utcán, azonnal hívja a 107-es vagy 112-es rendőrségi telefonszámok valamelyikét!

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így irányítja a háborúpárti dollárbaloldal Magyar Pétert

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

metropol.hu

Dárdai Pál lázban tartja Berlint, az otthonában könyörögtek neki

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-