Létrehozva: 2017.03.17.

Szívszorítóan mesélt fia öngyilkosságáról a Jászai Mari-díjas színész

Tizennégy éve, hogy gyermeke önkezével vetett véget az életének. Mára a fájdalom enyhült, de ezt a traumát valószínûleg sosem lesz képes feldolgozni.

Tizennégy év kellett ahhoz, hogy Csuja Imre nyilvánosan is beszélni tudjon a tragédiáról. Bár környezetében eddig sem volt titok a szörnyű múlt, most a színész mások megsegítése miatt elevenítette fel a történteket.

Meghalt a fiam. Tizennégy éve történt, de még ma is beszélünk róla a feleségemmel.

"Elővesszük a régi fényképeit, felidéződnek az emlékek, amiket közösen, nagy vidámsággal éltünk meg. Iszonyú jó tanuló volt, imádta a magyart, a történelmet. Sportolt, jól focizott. Télen nagyokat szánkóztunk, színházba, moziba jártunk."

Aztán jöttek a dühkitörések, és azt hittük, mindez életkori sajátosság. Ma már tudom, hogy nem, de már késő

– mondta el a Best magazinnak Csuja, aki évekig önmagát hibáztatta a tragédia miatt. Gyanútlan volt, sem ő, sem felesége nem vették komolyan az apró jeleket, pedig többször elbeszélgettek gyerekükkel.

A fiú egy ilyen beszélgetés alkalmával mondta el, hogy nem akar élni. A szülők ekkor döntöttek úgy, hogy szakemberhez fordulnak segítségért.

"A nevelési tanácsadóba vittük ahelyett, hogy egy pszichiátert kerestünk volna neki. De azt se tudtuk, hova forduljunk” – magyarázta a színész, aki azt is elárulta, fia ugyan kapott beutalót a pszichiátriára, de sajnos nem várta meg, hogy segítsenek neki.

"Ami feldolgozhatóvá teszi ezt a tragédiát, az az, hogy a másik két gyerekünk azt mondja, nekik csodálatos gyerekkoruk volt."

Nem lehetett összeomlani azután, hogy elveszítettük Gergőt.

"Iszonyatos ürességet éreztem. Az ember tehetetlen, és ezt nem lehet feldolgozni ennyi év után sem."

Tizennégy éve mindennap ordítok magamban. Nincs annál borzalmasabb, amikor egy szülő eltemeti a gyerekét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”