Létrehozva: 2019.02.04.

Csoportosan megerőszakoltak egy 18 éves spanyol lányt

Az elsõ kihallgatások szerint 3 afrikai tette a szörnyûséget, három társuk pedig csak nézte, anélkül, hogy megakadályozta volna õket. Az eset Barcelonától alig néhány kilométerre történt.

Az Észak-Afrikából érkezett migránsok ismét nemi erőszakot követtek el Spanyolországban, ezúttal a Barcelonától alig néhány kilométerre fekvő Sabadell városában – adta hírűl a Casoaislado. Az esemény helyszíne egy elhagyatott hajó volt, amely búvóhelyül szolgált számukra. Egy héttel korábban majdnem felgyújtották azt, amikor tüzet raktak benne, hogy megmelegedjenek.

A cikkből nem derült ki, hogyan került a hajóra a 18 éves lány, de az tény, hogy

a hat tagú bandából hárman megerőszakolták, míg hárman – állítólag - csak nézték őket, de semmit sem tettek, hogy ezt megakadályozzák.

Legalábbis ezt vallották, amikor a rendőrök kihallgatták őket.

A városban is működik a jobboldali VOX párt, amely Andalúziában tavaly bekerült a tartományi parlamentbe. Õk máris azt kérték, hogy a bírósági eljárás végén a bűnösöket telepítsék vissza Afrikába, oda, ahonnan jöttek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?