Létrehozva: 2019.06.28.

Szörnyű részletekre derült fény a csoportos nemi erőszak tárgyalásán

Szörnyû részletek derültek ki annak a 11 migránsnak a bírósági tárgyalásán, akik a vád szerint két és fél órán keresztül erõszakoltak egy 18 éves lányt. Az elsõrendû vádlott szerint erõszakról szó sincs, a lány könyörgött a szexért.

2018 októberében egész Németországot sokkolta az a Freiburgban történt eset, amely során legalább nyolc migráns megerőszakolt egy 18 éves lányt. A vádirat szerint a fő vádlott egy helyi diszkóban a kiszemelt lány poharába drogot tett, majd amikor az áldozat rosszul lett, kikísérte a szabad levegőre, ahol aztán megerőszakolta. Ezt követően a 23 éves Majd H. értesítette a barátait is:

Kint fekszik egy csaj, akit meg lehet d*gni.

A fiatal lányt  2 és fél órán át kínozták, aki sírva könyörgött, hogy hagyják békén. A vádiratból az is kiderül, hogy két vádlott egyidejűleg erőszakolta meg a védtelen diáklányt.

A nyolc erőszakoló migránson kívül a vádlottak padján ül másik két bevándorló és egy német állampolgárságú férfi is. Õket azzal vádolják, hogy tudomást szereztek a fiatal nő kínszenvedéséről, de nem nyújtottak és nem is hívtak segítséget.

Az ügyészség szerint egyébként Majd H. visszaeső bűnözőnek számít, már a nemi erőszak elkövetése előtt is elfogatóparancs volt ellene érvényben, ám a hatóságok nem tudták elfogni, mert a szíriai migráns eltűnt.

A bevándorló agresszívan viselkedett a tárgyalás első napján. Közölte:

Aki lefényképezi, az a pokolra jut.

A sokkoló kijelentéseknek ezzel azonban még nem volt vége. Az elsőrendű vádlott ügyvédje ugyanis védence kijelentéseire alapozva arról számolt be, hogy a szex valóban megtörtént, ám erőszakról szó sem volt. A feltételezett elkövető szerint ugyanis a nő beleegyezett az együttlétbe, sőt kimondottan könyörgött érte. Ezt  több másik vádlott képviselője is megismételte. A bíróság szerint ennek ellentmond, hogy az áldozatot bedrogozták, valamint a nő testén talált sérülésnyomok is brutális erőszakról tanúskodnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil